Még mindig nem találják a veszprémi ékszerrablás elkövetőit. Szerdán történt a hidegvérű támadás amely során bántalmazták az eladót is. A felvételeken az látszik, hogy a bűnözők semmit sem kíméltek.

Amit eddig lehet tudni

Ahogy azt korábban az elsők között megírtuk itt a Balatonkörnyéke.hu hírportálon, ismeretlen tettesek november 4-én 16 óra 30 perc körül berontottak az egyik veszprémi áruház épületében működő ékszerüzletbe, majd az üvegvitrineket a náluk lévő szerszámokkal betörték, az eladót bántalmazták, és több millió forint értékben ékszereket vittek el.

A bűncselekmény elkövetését az üzletben lévő kamera rögzítette

Azt nem tudni, hogy az elkövetők számoltak-e kamerával. A felvételen mindenesetre az látszik, hogy próbálták eltakarni az arcukat. Sapkát és maszkot is viseltek. A videót a cikkünk alján lehet megnézni.

Bántalmazták az eladót

Ahogy a felvételeken is látszik a fiatalok bántalmazták az eladót, az üvegvitrineket betörték, az azokban lévő ékszereket elvitték, majd elmenekültek a helyszínről.

Sérülés is történt

A támadásban az eladó megsérült. Állapotáról egyelőre nem adtak felvilágosítást.

Mit mond a szemtanú

A megyei lap beszélt egy szemtanúval is. Ő azt mondta, hogy mire felocsúdtalk, már vége is volt az egésznek. Ő úgy tudja, hogy az elkövetők beszaladtak az erdőbe. Azt is látta, hogy az élelmiszerüzletben villámgyorsan a raktárba menekültek a vevők.

A kriminálpszichológus szerint nem szabad hősködni

Végh József kriminálpszichológus azt tanácsolta, ha nincs fegyver az elkövetőknél, akkor, amint csak lehet, azonnal menekülni kell a helyszínről, mert lehetséges, hogy később már nehéz lesz, és nem szabad szembeszállni velük – fogalmazott a a szakember a helyi újságnak.

A rendőrség megadja a telefonszámokat

A Veszprémi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri, hogy aki a bűncselekmény elkövetői közül bármelyik személyt felismeri, annak személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy az esettel kapcsolatban információval rendelkezik hívja a 06-88-428-022-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett bejelentést tehet a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es díjmentes segélyhívó számon.