A nyári balatoni hajóforgalomban a kikötések biztonságosabbá tételében már nagy hasznát veszik annak a mechanikus és navigációs rendszernek, valamint egyéb eszközöknek, amelyeket a Balaton Dock Kft. és az Előny Kft. konzorciuma fejlesztett ki európai uniós támogatással.

A pénz nagyobb részét az Unió adta

A konzorcium  364 millió forint uniós támogatást nyert, amelyhez 231 millió forint önerőt kellett biztosítania – tájékoztatta a Balaton Dock Kft. ügyvezetője az MTI-t.

Kevés a kikötőhely

Deák Márton elmondta, a Balatonon kevés a kikötőhely, ugyanakkor egyre több a csekély rutinnal rendelkező hajós. Emiatt is fontos volt, hogy biztonságosabbá tegyék a hajók kikötését, és helytakarékosabbá a hajók elhelyezését a kikötőkben.

Korrigálják a hibás kormányzást

Kifejtette: egyik fejlesztésük révén farcölöpök elhelyezése helyett a főstégről leágazó, úgynevezett fingerek vagy ágpontonok kerültek a kikötő hajók mindkét oldalára. Ezek a pontonok a rugalmas energiaelvezetés és rögzítés elvei alapján biztosítják hibás kormányzás vagy oldalszél esetén is a sérülésmentes beállást a kikötőhelyekre.

Beparkol a rendszer

Amint egy hajó eléri a számára kijelölt helyet, az új fejlesztésű eszközök gyakorlatilag bevezetik a parkolóhelyére – magyarázta.

Vízi tolatóradar

A konzorcium másik fejlesztése az ügyvezető tájékoztatása szerint egy hajósok számára kidolgozott navigációs rendszer, amely hasonlóan működik a kocsik tolatóradarjához, grafikusan mutatva, hogyan álljon be és ki egy-egy hajó adott helyre, illetve adott helyről.

4 éve fejlesztik

A kikötői dokkolást segítő mechanikai és beállást segítő transzponderen alapuló távmérő és informatikai rendszer – szoftver és hardver eszközök – fejlesztésére a 2017-ben indult, majd tavaly ősszel zárult projektre a Ginop keretein belül nyert támogatást a konzorcium.

Kikötőik vannak

A projekt részeként a Balaton Dock Kft. által üzemeltetett és tulajdonolt balatonfenyvesi Fenyves Yacht Club és az alsóörsi Alsóörs Marina kikötőben tesztelték és helyezték üzembe a fejlesztéseket.

A főszezonban teltház van

Ezen a nyáron már nagy hasznukat vettük, hiszen a kikötőink gyakran zsúfoltak, csaknem teltházzal üzemelnek főszezonban – mondta az ügyvezető.

Értékesítenék

Hozzátette, a saját maguk által tervezett, engedélyeztetett és legyártott eszközök, valamint a kikötést segítő navigációs és informatikai rendszer iránt már tapasztalható érdeklődés.

Ilyen még nem volt a piacon

Deák Márton kiemelte, ilyen típusú ágpontonos rögzítéssel, szenzorokkal és szoftverrel támogatott kikötői biztonságos beállásra képes hardver és IT-rendszer a piacon eddig nem volt elérhető. A rendszer nem veszi át az irányítást a hajóvezetőtől, csak segíti a manőverezését – jegyezte meg.

A projektben hosszabb-rövidebb ideig 30 embert foglalkoztattak.