A vonattal utazók szeretnék, hogy vasúti sín kösse össze Balatonakarattyát és Balatonaligát, hiszen így könnyebben elérhetnék a közeli siófoki kórházat, a bevásárló és szórakozási lehetőségeket. Száz év is kevés volt azonban, hogy az alig ötkilométeres pályát megépítsék. Most újra előkerültek a tervek.

Tüntettek érte

A Balatonaliga és Balatonakarattya közötti folytonossági hiánynak az az oka, hogy a déli parti vasutat még 1860-61-ben építették meg (Széchenyi István javaslatára) francia és angol tőkéscsoportok, javarészt az osztrák Rotschild bankház pénzéből – az északi parti vasutat azonban az állami tulajdonú MÁV csak közel ötven évvel később, a Balatoni Szövetség fellépése és az északi parti települések közadakozása nyomán alakította ki, miután több mint 3600 ember tüntetett érte. Mindezt Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke, a Balaton Fejlesztési Tanács szakértője idézte fel a VEOL Veszprém Vármegyei Hírportálnak.

Kényszerűségből Pusztaszabolcs felé

Kossuth Ferenc miniszter erre a társadalmi nyomásra terjesztette a kormány elé a Pusztaszabolcs-Börgönd-Szabadbattyán-Balatonakarattya irányú vonal tervét, de az akkori tulajdonviszonyok miatt a vasúttársaság nem tudott Székesfehérvár felé építkezni, mivel nem volt az övé a terület, így Pusztaszabolcs felé kényszerült kerülni. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva olvashatod.

Önálló életet élnek

A vonal végül 1909-re elkészült, de a konkurens helyzet miatt a két part önálló életet élt – nyilatkozta Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke, a Balaton Fejlesztési Tanács szakértője a VEOL Veszprém Vármegyei Hírportálnak.

Konkurensei egymásnak

A két szárny elkülönülését mutatja, hogy a déli vasút még a húszas-harmincas években is siófoki hajócsatlakozással kínálta a jegyeit az északi part felé. Az állami MÁV-nak legkésőbb, a II. világháború után, a déli vonal került a tulajdonába, de a két part konkurens helyzete azután is megmaradt.

Politikai harcok

Közben aztán eltelt száz év, a politikai és tulajdonviszonyok többször is gyökeresen megváltoztak, ám a kérdést mégsem sikerült rendezni: a két vonal összekapcsolását mindig a helyi politikai helyzet akadályozta meg.

Képtelen helyzet

Így jöhetett létre például az a képtelen helyzet, hogy Balatonvilágosról, amelyik szinte összeépült Siófokkal, de Veszprém megyéhez tartozott, (ezen csak a 2013-as helyi népszavazás változtatott), az emberek a veszprémi kórházba, hivatalokba kényszerültek járni, vagyis a közszolgáltatások egyáltalán nem követték a mindennapi életet. Veszprém és Somogy megye között nem volt, és ma sincs átjárás.

A senki földje

Balatonakarattya és Balatonaliga között a senki földje található, pedig vasúti utazási igény lenne, hiszen ott van pár kilométere Siófok kórházzal, bevásárlási és szórakozási lehetőségekkel.

Nincs meg a régiós egység

A Balaton régió – bár már több határozat, törvény és megerősítette – mind a mai napig nem képez egységet: három megyéhez, három statisztikai régióhoz tartozik, ami meghatározza, vagyis jelen állás szerin hátráltatja a fejlődését.

Dolgoznak az összeköttetésen

A Balaton Fejlesztési Tanács régóta dolgozik a déli és északi vasútvonal összekötésének a megoldásán. Balatonaliga és Balatonakarattya között több tervvariáció is készül, a megvalósíthatósági tanulmányt ez év augusztus 31-éig kell véglegesíteni. Az építkezésnek egyébként nem lenne technikai nehézsége: sík terület, nagyrészt szántóföld és rét, a 71-es útról pedig már elvitte a forgalom javát a 710-es út. A cél, hogy a villamosított vasúttal mielőbb körbejárható legyen a Balaton, és a térség megközelíthetősége minden irányból megoldódjon. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció