Siófokon elhamarkodták a strandnyitást, Szigligeten a hétvégén nyitottak, míg a legtöbb csillagtetős balatoni fürdő a hétvégétől várja a fürdőzőket. Bár a fürdők üzemeltetési költségei ugyan nőttek, az önkormányzatok nem tervezik megemelni a jegyárakat.

Június közepén nyitnak

A balatoni turizmus történetében hagyomány, hogy a nyári szezon az iskolai tanév befejezésekor kezdődik. A 2021-es szezonban 49 fizetős és 53 szabadstrand várja majd a vendégeket – írja a Magyar Nemzet.

Nem terveznek jegyáremelést

Habár a strandok üzemeltetési költségei emelkedtek, az önkormányzatok többsége nem tervez jegyáremelést. Ennek köszönhetően az eddig megszokott árakon látogathatjuk a kedvenc strandjainkat. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

1700 forint lesz az Esterházy strand

A Balaton egyik legdrágább és az egyik legtöbb szolgáltatást nyújtó strandjánál, a füredi Esterházy strandon 1700 forint lesz a napijegy, a csopaki strandon pedig – ahol ingyen lehet használni a csúszdát – 1600 forint. A siófoki Nagystrandon 1500 forintot kell fizetni a belépőjegyekért.

Máshol alacsonyabbak az árak

A Balatonnál szerencsére több strand közül is lehet választani, ahol ennél alacsonyabbak az árak: a téliesített szigligeti strandon 1000 forint a felnőttjegy, Keszthely Városi Strandján 950, a Helikonon és a Libáson pedig 600 forint. A családbarát gyenesdiási Játékstrandnál 1100 forintot kell fizetni, míg a diási Lidónál 700 forintba kerül a napijegy.

Értékelik a strandokat

Mint ismert, a tradícióknak megfelelően az idei évben is minősítik a balatoni strandokat. A Balatoni Szövetség (BSZ) idén is meghirdette a Kék Hullám Zászló strandminősítést, amelyen a balatoni strandokat lehet értékelni, a legjobb helyezett pedig megkapja a kék hullám zászlót, amelyet kihelyezhet a fürdő bejáratánál. A strandok a szállodáékhoz hasonló csillagminősítést kapnak.

Megnézik a strandokat

A strandok értékelésénél a Balatoni Szövetség tagjai mellett a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai végeznek helyszíni szemlét, és ez alapján döntenek a későbbiekben.

Felmérik a helyzetet

A vizsgálat során a bizottság tagjai nézni fogják a strandokon a parkolási lehetőségeket, a mosdók állapotát, az akadálymentesítést, a környezetet és a játszótereket is. Értékelik továbbá a sportolási lehetőségeket, az infotáblák pontosságát, és szem előtt tartják a gyerekbarát szempontokat is.

Ez is érdekelhet

Tavaly a koronavírus volt a főszerepben

Nem meglepő módon a tavalyi évben a járványügyi védekezés volt a fő téma a strandok értékelésénél is: a Balaton járvány elleni védekezésben legfelkészültebb strandja 2020-ban a gyenesdiási Játékstrand volt. A Balatoni Turizmusszövetség legdinamikusabban fejlődő strand különdíját a balatonedericsi Zöld Hullám strand kapta. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Alsóörsi strand – Forrás: MTI/Balogh Zoltán