A tradícióknak megfelelően a Balatoni Szövetség (BSZ) idén is meghirdette a Kék Hullám Zászló strandminősítést, amelyen a balatoni strandokat lehet minősíteni. A BSZ június 4-ig várja a strandok jelentkezését, közölte Fabacsovicsné Kovács Krisztina, a szövetség titkára.

Partnerek segítenek

Az idei strandok értékelésénél június második felében lesznek partnerek is, köztük a szövetség tagjai mellett a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársaival – írja a Veol.

Siófoki strandokat is csillagoznak

Tavaly a koronavírus volt a fő téma

A tavalyi szezonban a strandokon vizsgálták a járványügyi védekezés hatékonyságát a megyei kormányhivatalok népegészségügyi főosztályának képviselői, és erre idén is felkérik a hatóságot. Lesznek egyébként különdíjak is, így díjazni fogják a legjobb eredményeket elért strandot, és kiosztják a megyei önkormányzatok különdíjait is. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezeket vizsgálják

A strandok értékelésénél a bizottság vizsgálni fogja a parkolást, a mosdók állapotát, az akadálymentesítést, a környezetet, a játszótereket és az árnyékoltságukat, valamint az infotáblákat. Figyelik továbbá a sportolási lehetőségeket és a gyerekbarát szempontokat is, például, hogy van-e a strandon pelenkázó vagy baba-mama szoba.

Vendéglátóhelyeket is ellenőrzik

A vizsgálatok során külön nézik a strandokon a vendéglátó egységek színvonalát és az egyéb szolgáltatásokat is, például a wifit vagy az értékmegőrzőket is. Mint korábban, idén is egytől ötig csillagozzák a balatoni strandokat, ezzel is jelezve a fürdőhely színvonalát.

Fejlődnek a strandok

A Balatoni Szövetség azt közölte, hogy a strandokon az elmúlt években megkezdődött strandfejlesztési program negyedik üteme is hamarosan véget ér. Az MTÜ által koordinált fejlesztéseknek köszönhetően a balatoni strandok folyamatosan fejlődnek, ezzel is növelve a tópart és a fürdőhelyek minőségét.

Hétvégén nyit a Plázs

A Balatonon mindenki ismeri a siófoki Nagystrandot, ahol a fehér homokos parton a Plázs minden évben magas színvonalú koncerteket és programokat kínál az ide érkező pihenni vágyóknak. A pünkösdi hosszú hétvégén ugyanakkor már vissza is lehet látogatni a z ikonikus helyre, ugyanis akkor startol el a Plázs Siófok 6. szezonja.

Jön a nyitóhétvége

A Plázs a nyitó hétvégéjén, szombattól hétfőig közel 40 Dj-t tervez felvonultatni a színpadokon, és minden nap déltől egészen zárásig ők felelnek a jobbnál-jobb zenékért és a tömegek szórakoztatásáért. Június 5-én pedig, ha ezt a korlátozások is elérhetővé teszik, előkészítették a nagyszínpadot a Republic, a New Level Empire és Dj Dominique számára.

Nem kell védettségi igazolvány

A jelenleg hatályban lévő rendelkezések szerint a Siófoki Nagystrandon, így a Plázson is védettségi igazolvány nélkül lehet majd strandolni. Siófokon a Plázs pünkösdre tervezi a nyitást, a fizetős strandok pedig már május 14-én kinyitottak. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Siófoki strand – Forrás: Facebook/Plázs Siófok