Az újabb enyhítéseknek köszönhetően szombattól újból fogad vendégeket a hévízi gyógytó, a zalaszabari kalandparkban pedig egy hónapon át nem kell jegyet vásárolnia az egészségügyi dolgozóknak és a pedagógusoknak. A szabályok és óvintézkedések betartása mellett a vendéglátó egységek mellett az üzletek és a szolgáltatások is megnyithattak a mai napon, adta hírül az MTI.

Sorra érkeznek a vendégek

Az újranyitás napján, azaz szombat reggel már többen is sorban álltak, hogy bebocsátást nyerjenek a hévízi gyógyfürdőbe, amelynek bejárata előtt Mándó Zsuzsanna, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház főigazgatója sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 145 nap után újra kinyit a tófürdő. Mint mondta, a gyógytó újranyitása azért is fontos, mert ezzel is segíthetik a látogatók testi-lelki felfrissülését. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megnyitotta kapuit a gyógyfürdő

Nem a tömegekre hajtanak

A főigazgató azt mondta, hogy normál keretek közt mintegy egymillió belépőt vásárolnak a hévízi tóra, azonban ezt a számot most a járvány miatt nem céljuk elérni. A kormány által előírt szabályok betartása mellett fogadják a vendégeiket, hogy biztonságosan tudják nyújtani a különféle szolgáltatásaikat.

Megszólalt a polgármester is

Papp Gábor, Hévíz polgármestere (Fidesz-KDNP) örömét fejezte ki, hogy a hévízi gyógyfürdő épp a várossá nyilvánítás napján nyithatott újra. A városvezető egyenes úgy fogalmazott: „ez különösen nagy öröm a város számára”.

Itt az újranyitás

Amint arról a BudaPestkörnyéke.hu hírportál is beszámolt, Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban bejelentette, hogy ma meglesz a 4 millió beoltott, ami azt jelenti, hogy az enyhítések újabb lépcsőfokához érkeztünk el. Az újabb enyhítéseknek köszönhetően immár éttermek és kocsmák belső terei, a szállodák, a szabadidős létesítmények – állatkert, múzeum, mozi, színház, könyvtár, kaszinók és edzőtermek is – nyitva lehetnek.

Kötelező a vakcinaigazolvány

A védettségi igazolványokat a hely üzemeltetőjének kell ellenőriznie, mert ha ennek nem tesz eleget, akkor súlyos bírsággal, akár 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő büntetéssel, vagy zárással is sújtható.

Együttműködésben látják a sikert

Mint írtunk róla, együttműködési szerződést írt alá a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. és az újonnan alakult Hévízi Vállalkozók Egyesülete. A megállapodás keretében arra törekszenek, hogy a vállalkozók az önkormányzattal együttműködve népszerűsítsék Hévíz városát és növeljék a látogatók elégedettségét.

Összefogásban könnyebb

Hévízen különösen nehéz helyzetbe hozta a turizmust a járvány és az azt követő gazdasági válság, ugyanis a város legfőképp a turistákból tartja fent magát. Ezért is előremutató, hogy a helyi vállalkozók az együttműködésben látják a továbblépés lehetőségét, a közös munkából jelentős szerepet vállalva.

Megnyitott a Zobori Élménypark is

Ugyancsak szombat reggel nyitott ki hosszú bezártság után Zalaszabarban a Zobori Élménypark, ahol egy nyitási akció keretén belül májusban minden egészségügyi dolgozó és pedagógus ingyen válthat jegyet. Az üzemeltető szerint a Balaton régió legnagyobb élményparkja nemcsak a pandémia ideje alatt, hanem mindig is szorosan együttműködött a társadalmi felelősségvállalás jegyében Magyarország vezető egészségügyi intézményeivel és a pedagógusokkal is. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Hévíz – Forrás: Pixabay