Kepli Lajos úgy gondolja, hogy jogszerűen járt el, amikor visszafizette a saját magának megszavazott milliós jutalmat. Azt mondta, ezentúl soha többé nem fog semmilyen jutalmat sem elfogadni.

Megjutalmazta magát

Balatonalmádi polgármestere, Kepli Lajos a tavaly év végén döntött úgy a veszélyhelyzet miatt, közgyűlési határozat nélkül, hogy megjutalmazza magát bruttó 1 millió 75 ezer forinttal, vagyis nettó 713 ezer forinttal. Most arról tájékoztatott a városvezető, hogy visszafizette a busás összeget. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mégsem kellett a jutalom Almádi polgármesterének

Visszafizette a pénzt

Kepli Lajos polgármester a település Facebook-csoportjában közölte, hogy a 2020 novemberében saját magának megítélt, milliós jutalmat visszafizette az önkormányzat számlájára.

Ezt írta

„Jogszerűségében a mai napig hiszek, ezzel ellentétes jogerős döntés nincs, lépésem önkéntes elhatározáson alapul. Egyúttal tájékoztatom Önöket, hogy polgármesterségem hátralevő idejében – tartson az bármennyi évig – semmilyen felajánlott jutalmat nem fogok elfogadni” – írta a bejegyzésében a polgármester.

Megkapta a jutalmat

Mint a Telex emlékeztet rá, Kepli a tavalyi év végén saját hatáskörben rendelkezett arról, hogy bruttó 1 075 000, vagyis nettó 713 ezer forintos jutalmat kapjon a „2020. évben elvégzett feladatok és a veszélyhelyzetből fakadó többletteljesítmény elismeréseként”.

Ezért tehette meg

A volt jobbikos országgyűlési képviselő azért dönthetett úgy, hogy ekkora összeggel megjutalmazza saját magát, mert a veszélyhelyzetről szóló kormányrendelet miatt a településvezetőknek nem kell egyeztetniük a képviselő-testülettel a veszélyhelyzet ideje alatt.

Alapítványnak utalt

Amikor felvette a pénzt, Kepli azt írta, hogy abból az Együtt Egymásért Közalapítvány számlájára utalt át annyit, amennyi kellett még nekik egy légfertőtlenítő gép megvásárlásához.

Ez is érdekelhet

Folytatja a munkát

„Munkámat ezután is kizárólag Balatonalmádi érdekeit szem előtt tartva, független döntéshozóként végzem tovább” – írta friss bejegyzésében a polgármester. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Balatonalmádi – Forrás: Facebook