Csupa működésképtelen készüléket adott el vásárlóinak egy használt háztartási gépek értékesítésével foglalkozó Veszprém megyei férfi, akivel szemben ezért hét rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat az Ajkai Járási Ügyészség.
Ócskaságot sózhatott a vevőire
A vádirat szerint az elkövető 2018 tavaszától egészen a következő év őszéig hat magánszemélyt és egy gazdasági társaságot károsított meg azzal, hogy olyan, a vendéglátóiparban használatos gépeket adott el nekik, melyek részben nem feleltek meg a megállapodásukban szereplő típusnak, és miként a vevők számára utóbb kiderült, valamennyi esetben működésképtelenek voltak.
Az interneten bizniszelt
A férfi a gépeket különböző internetes oldalakon hirdette, a hirdetéseire jelentkező ügyfeleinek pedig többnyire álnéven mutatkozott be, volt, akivel még az írásba foglalt ingó adásvételi szerződést is hamis nevet használva kötötte meg.
Sokkoló hűtőt ígért, hagyományos lett belőle
A vádlott így megállapodásukkal ellentétben ún. sokkoló hűtő helyett általános hűtőt adott el egy budapesti férfinak, ráadásul azt is működésképtelenül, mellyel 350 000 forint kárt okozott.
A hűtőládákkal is csak a baj volt
Szintén különbözött a sértettek által kiválasztottól az a pohármosogatógép és az a hűtőláda, melyeket az elkövető ugyancsak működésképtelenül egy szombathelyi nőnek, valamint egy budapesti cégnek értékesített 90 000, illetve 200 000 forintért.
Újnak mondta, be sem tudta üzemelni
A férfi által eladott gépek között ezen túl volt kifogástalan állapotúnak mondott és így 190 000 forintért eladott mosogatógép, 450 000 forintért értékesített nagyüzemi mosógép, 150 000 forintos vákuumfóliázó gép, valamint leszervizelt állapotú, azonnal munkára készként hirdetett, végül 165 000 forintért eladott kávégép, melyeknek közös tulajdonsága volt, hogy vevőjük egyiket sem tudta üzembe helyezni, a vádlott pedig a megjavításukról nem gondoskodott.
Amiért felelni ekell
A férfinak a hétrendbeli csalás bűntettén túl hamis magánokirat felhasználásának vétségéért is felelnie kell az álnéven megkötött és írásba foglalt szerződés miatt.
Felfüggesztett börtönt javasol az ügyészség
Az ügyészség vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát indítványozta az ügyben eljáró Ajkai Járásbíróságnak, azzal, hogy elkövetővel szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, a sértettek által a káruk megtérítése érdekében előterjesztett polgári jogi igényeknek pedig adjon helyt.
A hét elején kábítószerkereskedőket fogtak el Ajkán
A héten a siófoki és az ajkai nyomozók egy összehangolt akció keretében 4 embert elfogtak, továbbá nagy mennyiségű készpénzt és kábítószergyanús anyagot, valamint gépjárművet foglaltak le egy házkutatás során.