Hétfőn újraindul a vasúti forgalom a Balaton északi partján, a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-vel.

Kész vannak a fejlesztésekkel

A közleményben azt írták: az északi parti vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közti szakaszán elkészült a felsővezeték-hálózat és a villamos betápláláshoz szükséges infrastruktúra, befejeződtek a vasúti pálya- és állomásátépítési munkálatok, valamint megtörtént a biztosítóberendezés üzembe helyezése és a felsővezeték feszültség alá helyezése is. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Villamosított pályát építettek

A sikeres üzemi próbákat követően kedd óta már villamos vontatású próbamenetek közlekednek a vonalon. A június 19-én induló nyári menetrendben már villamos üzemű szerelvények járnak majd, de addig az utasokat még a hagyományos dízelvontatású vonatok szállítják. A dízel-villamos üzemű mozdonycseréket Balatonfüreden végzik majd.

Megújultak az állomások

A fejlesztés során megújították a polgárdi, balatonkenesei, balatonfűzfői és az alsóörsi vasútállomást, valamint Alsóörsön egy felsővezeték szerelő-karbantartó jármű számára is építettek egy tárolót – tették hozzá. A vasúti munkák mellett bővítették a szabadbattyáni transzformátor-állomást is.

Ez lesz a következő fejlesztés

Közölték: a NIF Zrt. megkezdte a Balatonfüred-Tapolca-Keszthely és a Tapolca-Ukk szakaszok villamosításának előkészítését is.

Így zajlott a kivitelezés

A kivitelező korábbi tájékoztatása szerint az 55 kilométeres szakasz fejlesztése még 2019-ben kezdődött, a közbeszerzési pályázatot a Vasútvill Kft. és az R-Kord Kft. által létrehozott ÉB 2018 Konzorcium nyerte. A kivitelezés vágányzár mellett zajlott, de a tavaly nyári időszakban napközben közlekedtek a turistaforgalmat kiszolgáló vonatok.

Több mint 300 milliárdot költöttek a balatoni közlekedésre

Az elmúlt években több mint 300 milliárd forintból újult meg a balatoni közlekedés, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. beruházásainak köszönhetően pedig jobb lett a közlekedés vonattal és kerékpárral is. “A fordulópontot 2015 jelentette a balatoni közlekedési infrastruktúra fejlesztésében és azóta folyamatosan zajlanak a beruházások” – tájékoztatott a NIF.

Felújították az M7-est

Nagy Róbert, a NIF vezérigazgatója elmondta, hogy az egyik legjelentősebb fejlesztés szerinte egyértelműen az M7-es autópálya 710-es csomópontjának megépítése volt. A beruházásnak köszönhetően a Budapest felől érkezők gyorsabban érhetnek el a tó az északi-partjához.

Vasútfejlesztésre ment a legtöbb pénz

A vezérigazgató szerint a közlekedési beruházások közül a vasútfejlesztések kapták a legnagyobb keretet. A Balaton déli-partja mentén haladó vonalat teljesen felújították, a villamosítással pedig az északi-parton is javul a közlekedés.

Június közepén indulnak

A villamosított pályán Szabadbattyán és Balatonfüred között várhatóan június 19-én indulnak el villamos üzemmel a vonatok. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay