A 75 éves nő és 2 éves unokája órákig voltak be voltak zárva a kaposvári lakásba. A rendőrség szerint a nő, aki bezárta a saját lányát és édesanyját a lakásba, korábban már többször is bántalmazta az idős szülejét.

Összevesztek

Az ügy adatai szerint a kaposvári nő június 7-én, kora délután összeveszett a közös háztartásban élő édesanyjával, akit egyébként korábban többször is bántalmazott. A vitájuk elfajult, a nő pedig nem bírta tovább, és lelépett otthonról. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bezárta a rokonait

Távozása közben a nő bezárta az édesanyját, valamint vele együtt a saját, kétéves kislányát is a lakásba. A megrémült asszony és a kétéves gyermek órákig voltak bezárva.

Rendőrt hívott

A 75 éves hölgy végül órákkal később riasztotta a rendőrséget, hogy segítségen kérjen az egyenruhásoktól. A körzeti megbízottak a katasztrófavédelem munkatársaival közösen behatoltak a kaposvári lakásba.

Elfogták a fenyegetőző nőt

Nem sokkal később a rendőrök azonosították a 75 éves nagymama lányát, akit egy órán belül elfogtak és előállítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a 38 éves nőt két rendbeli, személyi szabadság megsértése, valamint kapcsolati erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt.

Őrizetbe vették

A rendőrök ezt követően a nő őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Gondoskodnak a gyerekről is

A 2 éves kiskorú gyermek elhelyezéséről a mentőszolgálat munkatársainak közreműködésével gondoskodtak az egyenruhások.

Legutóbb egy siófoki panzióst fenyegettek és zsaroltak meg

Mint korábban beszámoltunk róla, egy másik bűneset kapcsán súlyos fenyegetések és zsarolás miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség azzal a 31 éves férfival és vele egyidős társával szemben, akik rávettek egy apartmanok kiadásával foglalkozó vállalkozót, hogy fizessen nekik. A vállalkozótól több százezer forintot csaltak ki, de az elkövetőknek még ez sem volt elég, és még a felesége autójára is megpróbáltak lecsapni.

Megzsarolták a vállalkozót

A 31 éves férfi azért kezdte el zsarolni a panzióst, mert szerinte a bérlő tudta nélkül ment be az egyik kiadott lakásba. Ezért a vállalkozótól 1000 eurót kért azzal, ha nem fizet neki, akkor feljelenti és tönkreteszi a vállalkozását. Jó hírnevét féltve a vállalkozó kifizette a kért összeget, azonban a tettes vérszemet kapott, és ismét zsarolni kezdte a panzióst.

Felesége autóját is akarták

Azért, hogy az elkövetők még több pénzt zsaroljanak ki az áldozatból, életveszélyesen megfenyegették, majd erre a férfi belement, hogy átadja nekik a felesége 1,4 millió forintos autóját. Ugyanakkor a siófoki rendőrök egy megtervezett akció keretén belül már várták az elkövetőket, és amikor a tettesek megérkeztek az adásvétel miatt, az egyenruhások lecsaptak rájuk. A rendőrök végül elfogták a zsarolókat és őrizetbe vették őket. Ezután az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a tettesek letartóztatását. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Police.hu