Két verekedés is orrcsonttöréssel végződött Somogy megyében. Az esetek támadóit mind a két helyszínen elfogták.
Mi van, mi van, mi van?
Egy kadarkúti élelmiszerbolt előtt két férfi előzetes szóváltásba keveredett két helyi emberrel, akiket többször megütöttek és megrúgtak. Az egyik sértett a bántalmazás során könnyű, másikuk pedig súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök a feltételezett elkövetőket a lakhelyükön elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra – írja a rendőrség honlapja.
Fiatalemberek voltak
A nyomozók az egyik ütlegelőt, egy 19 éves fiatalembert garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt, a 20 éves társát pedig súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, amelynek során mindketten beismerő vallomást tettek.
Másutt a szomszédok estek egymásnak
Amásik balhét Kaposfőn történt, itt ordibálás után egy férfi ököllel orron ütötte a szomszédját. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Itt is kihallgatás lett a vége
A rendőrök a 39 éves helyi lakost a helyszínen elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
Szabolcsban súlyosabb eset történt egy verekedés után
Letartóztatták azt az autóst, aki szándékosan hajtott hulladékszállító munkások közé pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon. A helyi nyomozási bíró több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a gyanúsított letartóztatását.
A konfliktus
A férfi akkor támadt rá a munkásokra, amikor azok éppen a szemetet gyűjtötték össze az ukrán határhoz közeli kisvárosban. Intettek neki, hogy autójával haladjon el mellettük, ekkor azonban a gyanúsított kiszállt az autójából és az integetés miatt kérdőre vonta a két munkást, majd verekedés alakult ki közöttük. A férfi ezután visszaült az autójába és elhajtott, később viszont visszatért és gépkocsijával nagy sebességgel a szemétszállító autó mellett álló, a verekedés miatt a rendőröket váró férfiak közé hajtott.
Embereket ütött el
A szemétszállító autó sofőrjének sikerült elugrania az autó elől, de a gyanúsított a két munkást, illetve a verekedés miatt a helyszínre érkező saját rokonát is elütötte. A gázolás után a gyanúsított és az autó másik utasa kiszállt a járműből és szitkozódva a könnyebben megsérült három férfi felé indult, akik egy közeli vegyesboltig menekültek, de támadóik oda is követték és megöléssel fenyegették őket.
Volt már büntetve
A helyi rendőrségi szóvivő megjegyezte, a férfi korábban volt már büntetve személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, társa szabadlábon védekezhet.