A járványhelyzet és egyéb gondok ellenére is sikerült a hévízi református gyülekezetnek megrendeznie hagyományos hittantáborát Balatongyörökön.

Számos kültéri rendezvény elmaradt idén a magyar tengernél, így fesztiválok, koncertek és táborok is. Sokáig úgy tűnt, hogy a hévízi református gyülekezet sem tudja megtartani hagyományos hittantáborát, a hit hetét.

Ám sok akarással, sok segítséggel és összefogással mégis megvalósulhatott a rendezvény.

Az ifjú reformátusok végül a balatongyöröki református üdülőházban töltöttek egy hetet.

A táborban délelőttönként igei foglalkozásokat tartott a kisebbeknek Kotora Pál és Kotora Erika hitoktató, a nagyobbaknak pedig Péntekné Vizkelety Márta, aki emlékeztetett: az időpontot eredetileg június utolsó hetére tűzték ki, de akkor még a járvány miatt nem lehetett tábort szervezni, később pedig anyagi problémák merültek fel – olvasható a zaol.hu írásában.

Hévíz alpolgármestere, Kepli József János értesült a gyülekezet problémáiról és magánemberként félmillió forintot adományozott a fiataloknak.,

Ebben az évben a veszprémi egyházmegye nem tudta támogatni a programot, ám a fiataloknak így is nagyon kedvezően mindössze 15 ezer forintot kellett fizetniük a balatoni hétért.

„Ebben a térségben nagyon sok jó ember van, akik ha Istenről, hitről, gyermekekről van szó, odaállnak a jó ügy mellé” – mondta Péntekné Vizkelety Márta lelkipásztor.

„Kaptunk adományt és segítséget Papp Gábor hévízi és Biró Róbert balatongyöröki polgármestertől, Szabó Imre, a Hévíz SK elnöke pedig egy hétre önzetlenül odaadta a klub buszát. Támogatták a tábort gyülekezetünk tagjai is, így a gyerekeket ebben a nehéz helyzetben is élményekkel teli program várta” – osztotta meg a Péntekné Vizkelety Márta.

Kiemelt kép: Balatongyöröki református templom – Forrás: Facebook/Balatongyörök Szeretlek!