30-40 éves platánokat vágnak ki a Balaton északi partján, Csopakon. A szomorú fakivágásokat a vasút fejlesztése miatt csinálják, azonban a helyiek szerint meg lehetett volna oldani, hogy a 30-35 darab fából álló fasort ne kelljen kivágni.

30-40 éve állnak ott

Május 10-én, vagyis ma van a madarak és a fák világnapja, ezért különösen fájdalmas, hogy az északi-parton fekvő Csopakon a vasút villamosítása miatt kivágnak a héten egy 30-35 darab fából álló platánfasort. A magasra nyújtózkodó fákat 30-40 évvel ezelőtt ültették a Vasút utcában, ahol zömében platánok sorakoznak, egy-két diófa kivételével – írja a Hírbalaton.

Csopakon vágják ki a fákat

Csütörtökön már jönnek a fűrészekkel

A csopaki lakosok szerint a favágók már a héten, csütörtökön és pénteken jönnének fát vágni, de ami még ennél is jobban felháborította a helyieket, hogy erről csak a múlt héten kaptak tájékoztatást. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mindenért egy vezeték a hibás

A helyiek tudomása szerint a hosszú fasor mellett egy a vasút villamosításához szükséges, oszlopokra szerelt vezetéket húztak fel, és ahhoz, hogy folytassák a munkát, ki kell vágniuk a platánokat. A csopakiak sérelmezték, hogy csak a múlt héten kaptak tájékoztatást, pedig ezt megoldhatták volna máshogy is.

Biztos ott kell futnia a vezetéknek?

A Balaton környékén több helyen is a vasút másik oldalán húzták fel a vezetékeket, és ez a megoldás ezen a szakaszon megmenthette volna a fák életét. A helyiek szerint sem a MÁV, sem a vasúttársasággal egyeztető helyi önkormányzat nem járt el körültekintően, amikor a csopaki szakaszt tervezték, és ezért kell vesznie az egyébként teljesen egészséges fasornak.

Már állnak az oszlopok

„Most már késő minden tiltakozáshoz, hiszen a vezetéktartó oszlopokat felállították, és hamarosan beindul a villamosított vasút a Balaton északi részén is, amit egyébként mindenki nagyon vár” – mondta a lapnak az egyik helyi lakos.

Nem reagált a polgármester

A lap megpróbálta felvenni a kapcsolatot a csopaki polgármesterrel, hogy mondjon valamit a fakivágásról, azonban a településvezető egyelőre nem reagált a megkeresésre.

Átépítik az egyik legveszélyesebb balatoni útszakaszt

Mint korábban megírtuk, átépítik és biztonságosabbá teszik a Balatoni Bringakör egyik legforgalmasabb útszakaszát, a Tihanyi műutat. Az átépítésre azért került sor, mert az utat a gyalogosok, futók és kerékpárosok mellett autók is használták, sőt az útszakaszon még parkolni is lehetett. A fontos fejlesztésnek örülnek a helyiek, mivel a műút valóban balesetveszélyes, azonban a csopaki helyzettel ellentétben, a lakosok meg tudtak egyezni az önkormányzattal és a kivitelezőkkel.

Kerékpárút lesz belőle

“A biztonságos kerékpáros és gyalogos közlekedés érdekében önálló kerékpárutat szerettünk volna ezen a szakaszon kialakítani. Több kerékpáros érdekképviseleti szervezettel is egyeztettünk, ők azonban az önkormányzat koncepciójának felülvizsgálatát kérték. Így végül az a megállapodás született, hogy nem lesz külön kerékpárút, hanem úgynevezett nyitott kerékpársávot festünk fel a műút mindkét oldalán. A gyalogosoknak járdát alakítunk ki az út déli oldalán, amelyet zöld sáv választ majd el az úttól, amelyen a közvilágítást is kiépítjük” – mondta a fejlesztésről Bóka István polgármester. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Csopaki platánfasor – Forrás: Google