Jó ideje nem hallani a siófoki stadionfejlesztés tervéről, pedig a kormány már korábban odaítélt 1,1 milliárd forintot a városvezetésnek erre a célra. Mint kiderült, a stadion megépítése nem került le a napirendről, sőt a fejlesztés ügye éledezni látszik.

Stadion Siófokon

Hosszabb idők óta nem foglalkoznak az üdülővárosban a stadionépítés kérdéskörével, pedig az ügy nagyon is foglalkoztatja a siófoki városvezetést. A kormány már korábban odaítélt 1,1 milliárd forintot a városnak, és ez látszik is a költségvetésben, így a 2021. éviben is – írja a Hírbalaton.hu.

Siófokon fejlesztenének

Lejárt az engedély

A városháza azt közölte a Siófoki Híreknek az üggyel kapcsolatban, hogy mivel a tervek évekkel ezelőtt készültek, ezért az építési engedély lejárt. Ugyanakkor a terveket újból elővették, és megtörtént a fejlesztési tervek frissítése. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Zajlanak az előkészületek

A városháza szerint már ott tartanak, hogy előkészítik az új építésiengedély-kérelem benyújtását, de még egy kisebb telekalakításra is szükség lesz előbb. A közbeszerzési eljárást a állami sportberuházási ügynökség bonyolítja majd le, és egyben az ügynökség lesz a műszaki ellenőre is lesz a stadion korszerűsítésének.

Nem lesz elég a pénz

A Siófoki Hírek úgy értesült, hogy a néhány évvel ezelőtt megállapított 1,1 milliárd forint valószínűleg nem lesz elegendő a stadion teljes körű felújítására, azonban pontos számokat csak a közbeszerzési eljárás végeztével lehet majd látni.

Lehet, kapnak pluszpénzt

Csak a közbeszerzési eljárás végeztével fog eldőlni, hogy a város kaphat-e még plusz állami pénzt a stadionfejlesztésre, és ha igen, akkor mennyit. Egyébként a Nemzeti Stadionfejlesztési Program szerint 1,1 milliárd forintból egy 3500 néző befogadására alkalmas stadion készül Siófokon. A látványterveket hamarosan bemutatják.

Újítják a Liszt Ferenc sétányt is

Mint mi is megírtuk, Siófokon lecserélik a Liszt Ferenc sétány teljes útburkolatának kopórétegét, valamint a kerékpáros nyomvonalakat. Fontos kiemelni, hogy nem különálló kerékpárút épül a városban, hanem az út szélein sárga kerékpáros piktogramot festenek fel.

Megosztották a költségeket

Az útburkolat-fejlesztés során a városvezetés megosztotta a költségeket a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel, így a siófoki önkormányzat 22 millió forintot vállalt a fejlesztés során. A beruházás része a balatoni bringakörút fejlesztésének.

Más fejlesztések is vannak

A siófoki Baross híd korszerűsítési munkálatait június végére fejezik be. Ott az útburkolattól elválasztott kerékpársávot, illetve járdát alakítanak ki, amellyel akadálymentessé válik a gyalogos közlekedés. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Siófok – Forrás: BudaPestkörnyéke