Algásodást jeleztek a Balaton északnyugati partjainál, azonban a magas értékek a napokban normalizálódtak. A kora nyári kékalga pár nap alatt eltűnt, de kedden ismét felbukkant.

Algásodik a Balaton

Erős algásodást jeleztek a Balaton északnyugati partjainál, de a kiugró értékek mára már szerencsére stabilizálódtak – írja a Likebalaton.

Vízmintákat vettek a kutatók

A jellemzően vízfelszínen, illetve a partközelben megjelenő kora nyári kékalga ugyan pár nap alatt eltűnt, de kedden ismét feltűnt, szerdán pedig úgy határoztak a kutatók, hogy vízmintákat vesznek a tóból. A szakértők a keszthelyi és a szigligeti medencék több pontjáról vették a mintákat, ahol a tó vize már egészen meleg volt, nagyjából 22-23 Celsius-fokos. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elszaporodtak a kékalgák

„Pár napja Balatongyörök partjainál tapasztaltuk a fonalas kékalgák elszaporodását. A vízmintákból esetenként ki is mutattuk a fürdőzéshez megengedett 50 mikrogramm/liternél 25-50 százalékkal magasabb A-klorofill-koncentrációt, amely az algásodás fő mutatója” – mondta Somogyi Boglárka, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa a vízmintákkal kapcsolatban.

Kitisztult a víz

A kutatási eredmények végül arra jutottak, hogy mindenhol már csak 3-5 mikrogramm/liter volt az A-klorofill-koncentráció, ami arról tanúskodik, hogy az elmúlt hetek szeles, viharos időjárása miatt eltűntek a tóból az algák, de ez nem jelenti azt, hogy többé nem térhetnek vissza. Az ehhez hasonló algásodás egyébként visszatérő jelenség a tóparton, de ez korábban inkább  július elején volt jellemző.

Nem tudni, lesz-e algavirágzás

A mostani fonalas kékalga nem az a faj, amelyik 2019-ben a nagy algavirágzást okozta, azonban ez a faj is termelhet toxint. Az elmúlt időszakban műholdas felvételek is készültek a Balatonról, és a felvételek az látszott, hogy a tő közepén sehol sincs algásodás.

Nem rendelkeznek elég információval a kutatók

Egyelőre nincs elegendő adat és megfelelő monitoringrendszer arra, hogy ezt modellezni lehessen, előrejelzést készítve. A hosszú évekig tartó kiváló vízminőség után két évvel ezelőtt mindenki számára váratlanul robbant be egy nagy algavirágzás, ami tavaly nem ismétlődött meg. Meglátásunk szerint az algák táplálékául szolgáló foszfor jelen van a Balaton üledékében, de az, hogy milyen mértékben szabadul fel, alapvetően az időjárástól függ – magyarázta a kutató.

Kedvez a meleg az algásodásnak

Ugyan az algásodással összefüggésben nem lehet jósolni, azonban annyi tudható, hogy ha egy hétig kitartana a szélcsendes meleg, akkor az kedvezni fog az algáknak és egy esetleges újabb algavirágzásnak.

A part mentén algás lehet a Balaton

A mostani időszakban, kora nyáron inkább a tóparton lehet algásodásra számítani. Ugyanakkor mindenki nagy szerencséjére ezek az algák a szél hatására el is tűnnek a tóból.

Nem a horgászok tehetnek róla

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója, Balatonért felelős miniszteri biztos egy korábbi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy nem a horgászok által használt etetőanyag okozta a 2019-es nagy algavirágzást. A vezérigazgató szerint ennek kapcsán több hírportál is elferdítve hozta nyilvánosságra, hogy a horgászok által használt csalogatóanyagok befolyásolták volna a vízminőséget. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kotróhajó Forrás: MTI/Varga György