Mintegy hatszáz hajóval rajtol el idén július 6-án Balatonfüredről az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny, ami mára egyhetes fesztivállá nőtte ki magát.
A leghosszabb és a legrégibb
A Kékszalag egy nagyon progresszív verseny, amelynek szabályrendszere a fejlesztéseket támogatja, ennyiben is hasonlít a Forma-1-re – fogalmazott Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke a versenyt beharangozó sajtótájékoztatón az MTI tudósítása szerint. Az elnök hozzátette, Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő viadala mára egyhetes fesztivállá nőtte ki magát, így nyitott mindenki számára. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Ifjak is nevezhetnek
Holczhauser András, az MVSZ főtitkára jelezte, hogy hosszú évek munkája után elkészült a Kékszalag Port, amely a szövetség füredi központja lesz, itt tartják a nevezést is. A fesztiválon július 2-án rendezik az ifjú versenyzők számára a Kékpántlikát, illetve lesz vitorlástörténeti fotókiállítás is.
Van limitidő
A Balatonfüred-Kenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred, légvonalban mintegy 150 kilométeres távon a limitidő 48 óra, ennyi idő alatt kell befutniuk a hajóknak. A versenyt az M4 Sport élőben közvetíti.
Újít a csúcstartó
Józsa Márton, a tavaly 7 óra 13 perc és 21 másodperces új csúccsal győztes Fifty-Fifty nevű katamarán kormányosa hangsúlyozta, hogy 2021-ben nagy lépésre szánták el magukat, ami két év alatt a hajó teljes kicserélését jelentette. A fő szempont a súlycsökkentés volt, ez már az elmúlt évben jelentős gyorsulást eredményezett. Idén pedig új árbócokkal és az eredetihez képest mínusz 500 kilogrammal indulnak, ami gyenge szélben is javíthatja a teljesítményt.
Harmadik elsőség
A Fifty-Fifty egy kétárbocos magyar fejlesztésű katamarán, a saját maga által 2014-ben felállított 7 óra 13 perc 57 másodperces pályacsúcsot döntötte meg 36 másodperccel. Józsa Márton hajója harmadik győzelmét aratta a verseny történetében 2012 és 2014 után.
A maximumot akarják kihozni magukból
Virág Flóra, a tavaly második Team Kaáli kormányosa pedig azt mondta, szeretnék idén is kihozni a katamaránból és a csapatból a maximumot. De – tette hozzá – reálisan kell kezelni az esélyeket, mert vannak náluk gyorsabb hajók a mezőnyben.
A legnagyobb presztízzsel bír
A balatoni Kékszalag nemzetközi távolsági vitorlásversenyen közel harmincféle hajóosztályban hirdetnek eredményt az alapvetően túra jellegű hajók között. Egy-egy szabad tervezésű hajóosztály előírásainak célja az előnyadás nélküli versenyzés és az egységesség lehetőség szerinti biztosítása. A verseny ma Európa legnagyobb presztízsű, legrégibb, leghosszabb távú és a legtöbb indulót regisztráló tókerülő túraversenye vitorlás hajók számára.
Sportorvosi kötelező
A túraversenyen a vitorláshajóknak egy bójákkal előre kitűzött távot kell megtenni a lehető leggyorsabban az adott szél és időjárási körülmények között. A versenyre a vízi és a belvízi közlekedésre vonatkozó szabályok és előírások vonatkoznak. 2014-től a Magyar Vitorlás Szövetség felszámolta a kötöttségeket az alapítók szándékainak megfelelően, és szabaddá vált a nevezés mindenki számára. A sportorvosi igazolás kötelező. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Egy látványos fotó a 2020-as versenyről – fotó: MTI