Kiszámíthatatlan szezon elé néznek a szállodások, miután a kormány bővítette a SZÉP-kártya felhasználásának körét. A vendéglátósok szerint korlátozni kellene a hideg élelmiszerre költhető összeget. 

Változás a SZÉP-kártyánál

Nem örülnek a szállásadók a kormány kedden bejelentett, SZÉP-kártyát érintő módosításának. A kormány döntése értelmében augusztus 1-től a SZÉP-kártyán levő összeg hideg élelmiszerre is lehet költeni. Az azóta megjelent kormányhatározat szerint alkoholon és dohányterméken kívül jóformán bármit lehet majd SZÉP kártyával vásárolni. A BalatonKörnyéke.hu híreit ide kattintva éred el!

Megemelhetik a keretet

„Azt is lehetővé tesszük, hogy ebben az időszakban a munkáltatók a SZÉP kártya keretet, amelynek a maximális összege 450 ezer forint, további 200 ezer forinttal megemeljék az erre vonatkozó kedvezményes szabályoknak megfelelően” – mondta Gulyás Gergely a kormányinfón. 

Kiszámíthatatlan szezon

Nagy Miklós, a Hotel BonVino igazgatója szerint azonban a változtatás kiszámíthatatlanná teszi a szállodáknak a szezont. Szerinte, bár érti, hogy az intézkedés segítség lehet egyeseknek, más módon kéne támogatni a rászoruló családokat.

Pihenésre kellene költeni

„Azt gondolom, jó lenne más módon támogatni azokat a családokat, amelyeknek erre feltétlen szükségük van, és nem ezzel a kártyával, aminek a célja elsősorban a pihenés és a kikapcsolódás”­ – mondta a badacsonyi szálloda igazgatója az RTL-nek. 

Sokan fizetnek SZÉP-kártyával

A Hotel BonVino vezetője szerint náluk még bőven vannak szabad helyek nyárra. Vendégeik 35 százaléka pedig SZÉP-kártyával fizet. 

Kiakadt a szállodaszövetség

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) attól fél, hogy az intézkedés veszteséget okozhat a hoteleknek. Ezért ők levelet is írtak Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszternek, amelyben két változtatást javasolnak. 

Ezt javasolják a kormánynak 

Az egyik, hogy a módosítás ne augusztus 1-jétől legyen hatályos, hanem tegyék át szeptemberre, hogy a SZÉP-kártya felhasználása ne változzon a főszezon alatt. A másik javaslat szerint pedig a kártyán lévő egyenleg 30-35 százalékánál kéne limitálni a kártya hideg élelmiszerre költhető összegét.

A családok védelmében változtattak

A csatorna megkereste a kormányt, hogy a szövetség javaslatára terveznek-e bármilyen változtatást, erre a kérdésre azonban nem reagálták. Annyit írtak: a SZÉP-kártya keretének megemelése, valamint a felhasználás kibővítése számottevően növeli a családok vásárlóerejét, segíti a hazai turizmust, és hozzájárul a GDP növekedéséhez. A BalatonKörnyéke.hu híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Balatonfüred – Forrás: Balatonkörnyeke.hu