Szörnyű tragédia történt egy várpalotai társasházban, ahol egy ötéves kisfiú, Benjámin veszítette életét hétfő este. A segélyhívó tárcsázása után rengeteg rendőrautó és mentő jelent meg a helyszínen, akik hosszasan küzdöttek a gyermek életéért, de már nem tudtak rajta segíteni.

Baleset történhetett

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportál beszámolt róla, az óvodás egy kutyaláncot tekert a nyakára, amivel megfojtotta magát. Vélhetően egy szerencsétlen baleset történt, amit a felnőttek nagyobb odafigyelésével esetleg el lehetett volna kerülni.

Gondatlan veszélyeztetés

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást, aminek keretében pontosan rekonstruálják a történteket és megállapítják, ki és mit hibázott – írja a Blikk.

Három gyereket fogadott örökbe

A hivatásos nevelőszülő, H. Józsefné a saját felnőttkorú fia, Márk mellett három kiskorú gyerekkel élt az első emeleti lakásban. Az autizmusa miatt egy közeli kisegítő óvodába járt az ötéves Benjámin, aki játékból tekerhette magára a kistestű kutyájuk láncát, amitől elfehéredett, végül pedig meghalt.

Elvitték a gyerekeket

A haláltusáját a testvérei is végignézték, akik azonnal szóltak az anyukájuknak. A történtek után a rendőrök elvitték a 7 és 9 éves testvéreket, akiket vélhetően kiemelnek majd a családból.

Kihallgattál az édesanyát

A legnagyobb fiú megrendülve csak annyit mondott a Blikknek, hogy a baleset idején nem tartózkodott otthon, és az állapota miatt egyébként sem képes többet mondani. Az édesanyját mindeközben a rendőrségen hallgatták ki a szörnyűséggel kapcsolatban.

„Felelőtlenség”

A szomszédok megdöbbentek a tragédián. „Az utolsó emlékem a kisfiúról, hogy az anyukája bevásárlásra használt gurulós táskáját húzta mosolyogva. Aranyos gyerek volt, szörnyű, ami vele történt” – mondta a földszinten élő József. „Hihetetlen, hogy ilyen felelőtlenség megtörténhet, ami egy ártatlan kisgyerek halálát okozza” – tette hozzá az egyik másik szomszéd, Ádám.

Polgári tragédia

Néhány hete Polgáron történt hasonló tragédia. Ahogy a Kékvillogó.hu hírportál beszámolt róla, a gyanú szerint a nő Danikát szófogadatlan viselkedése miatt bántalmazta, aki emiatt belehalt a sérüléseibe. Pénteken a Debreceni Járásbíróság elrendelte, hogy tartóztassák le a fiú nevelőanyját. Azzal gyanúsítják, hogy ő okozta Dani halálát.

Ezt állítja a nevelőanya

A nevelőanya azt mondta, hogy miután a gyermek elcsúszott, “legurult a lépcsőn és beverte a fejét”. Ezzel indokolta, hogy miért voltak sérülések a gyermeken. Az orvosszakértő nem zárta ki, hogy idegenkezűség következtében történt a tragédia.

Ez történt a gyerekekkel

A párnak volt egy saját gyermeke is, ő a nagypapájához került az eset után. Egy másik nevelt gyermekük is volt, ő pedig állami felügyelet alá került. Míg a szomszédok szerint kedves, jóravaló emberek Danika nevelőszülei, nem mindenki van meggyőződve Polgáron a nő ártatlanságáról.

Nem értik, hogy eshetett ekkorát

Egy gyerekmekével sétáló anyuka vegyes dolgokat hallott: „Nem tudom, mit gondoljak az egészről. Állítólag gyakran durván bántak vele, mivel nem a saját gyerekük volt. Mindig tele volt kék-zöld foltokkal, és a hátán is zúzódások voltak. A baleset idején is be volt gipszelve a lába. Nem tudom, hogy egy két fokos lépcsőről, hogy eshetett akkorát, hogy ne élje túl” – mondta.

Kiemelt kép: Helyszíni fotó – Forrás: Deltahírek