Csoportosan és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki biztonsági őrként bántalmazott egy vendéget a nyári szezonban Siófokon. Mint kiderült, a brutális támadás egy félreértés miatt következett be.

Rossz félreértés

A vádirat szerint a 31 éves férfi öt másik biztonsági őr kollégájával 2020 augusztusában az egyik siófoki szórakozóhelyen körbevett egy vendéget, mivel tévesen azt feltételezték róla, hogy drogot kevert egy nő italába. A feltételezésük téves volt, ezért a vendég jogosan mondta nekik, hogy ő nem csinált semmi ilyesmit. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Siófoki buliban tört ki a balhé

Összeverték

Mivel a vendég végig tagadta, hogy köze lenne a történtekhez, ezért a vádlott biztonsági őr a nyakánál megfogta, majd a hónalja alá szorította, és az oldalán ütötte a szerencsétlent. Ezután a férfi a földre vitte, és társaival együtt test szerte, így a fején, a vállán és a hátán legalább tízszer megrúgta.

Elvesztette az eszméletét

A biztonsági őrök olyan durván elbántak a vendéggel, hogy az áldozatuk még az eszméletét is elveszítette. Őt ezt követően a biztonsági őr és társai vitték ki a szórakozóhelyről.

Mentőt hívtak

Ezt követően a biztonsági őrök is észlelték a bajt, értesítették a hatóságokat, majd a helyszínre érkező járőrök a kórházba kísérték az összevert vendéget. Az agresszív biztonsági őrt pedig a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították. Társai a nyomozás során ismeretlenül maradtak.

Komolyabb baj is történhetett volna

Bár a vendég a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, az ügyészség szerint az illetőnek sokkal komolyabb sérülései is keletkezhettek volna a bántalmazás módjára és erejére való tekintettel. Arról nem is beszélve, hogy a vendégnek semmi esélye sem volt a hat megtermett biztonsági őrrel szemben.

Ez lehet a büntetése

Az ügyészség azt indítványozta a verekedő biztonsági őrrel szemben, hogy a Siófoki Járásbíróság ítélje őt büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetésre.

Korábban gázpisztollyal lövöldöztek egy buliban

Mint megírtuk, egy férfi még november elején gázpisztollyal lövöldözött egy kaposvári szórakozóhelyen, majd a rendőrök egy órán belül elfogták. A tettes a levegőbe lövöldözött, a lövések után pedig elment, azzal viszont nem számolt, hogy a rendőrök a nyomába eredtek.

Bíróságon felelhet

Miután elfogták, a feltételezett elkövető lakásán házkutatást tartottak a rendőrök, és megtalálták a fegyvert is, amelyet lefoglaltak. Ezután felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a férfit, majd őrizetbe vétele mellett kezdeményezték a bíróság elé állítását. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay