Petíciót írtak a polgármesternek a Balatonberényben nyaraló turisták, hogy szüntessék be a kora reggeli harangozást, mert nem tudnak tőle pihenni. A polgármesternek sikerült megegyeznie az egyházzal, és nyár végéig nem lesz kora reggel harangozás.

Ha nem láttuk volna, nem hisszük el

Az ATV Híradó riportja szerint a helyiek megdöbbentek a kérésen, de a polgármester teljesítette a kérést, nyár végéig nem lesz kora reggel harangozás.

Döbbent helybeliek

Mérges voltam megmondom őszintén, faluhelyen ez egy ősi tradíció, a reggel ötös harangszót áttették hatra ez már furcsa volt az embereknek, de hogy a reggeli 6-os harangszót is megszüntetik egy-két ember kénye-kedve szerint, ezt döbbenetesnek tartom. Ilyen alapon este 8-kor meg délben se harangozzanak – mondta el a véleményét a televíziónak egy helybéli.

Nagy az Isten állatkertje

Mikor a városvezetés már majdnem megnyugodott, hogy minden rendben, újabb panaszt kaptak, amiben azt kérték tőlük, hogy kezdjenek valamit a kakasokkal is, mert azok is túl hangosak reggel.

A polgármester tehetetlen

Most is van egy olyan ügy, ami a kakaskukorékolással kapcsolatban van, de nem tudjuk megtiltani azt, hogy a kakasok kukorékoljanak – hangsúlyozta Horváth László polgármester a ATV-nek. További friss hírek a Balaton partjáról ide kattintva!

Ma nem volt jó napjuk a nyaralóknak

Balatonberény harangjai

A balatonberényi harangokkal először az 1743-ban írtak először. Van a templomon kívül egy közepes súlyú harangja is…” Majd 1748-ban azt írják: van a falu közepén fa harangláb, csúcsán kereszttel, azon kb. 40 font súlyú harang. Szentnek ábrázolása nélkül. Felszentelve nincs, a plébániabeliek szerezték.

A két harang egyike a Lélek-harang

A Lélek-harangot Sopronban készítették 1923-ban. Súlya: 60 kg. Alsó átmérője: 50 cm. Felirata a következő: „Őrangyalok tiszteletére készíttették a Balatonberényi hívek.”

A Nagy-harang

Önntötte Slezák László harangöntő Budapesten. Súlya 350 kg. Alsó átmérője: 90 cm. Felirata a következő: „Pusztában kiáltó szava: Készítsétek el az Úr útját.” (Mt,3, 3,) „Keresztelő Szent János tiszteletére készült 1925-ben.

1975 óta elektromosan

Mindkét harang elektromos meghajtással működik 1975. november 19-től. Elhunytért először 1975. november 22-én szólt. 1976 tavaszán automata órát szereltek fel a sekrestyébe, így a napi harangozásokat nem a harangozónak kell elvégeznie. Azok automatikusan megtörténnek.