A 180-szoros válogatott Tomori Zsuzsanna távozott a Siófok KC női kézilabdacsapatától. A 2019-ben igazolt védekezés-specialista átlövő elköszönt a csapattól.

Még egy sztár távozik

Fodor János ügyvezető megerősítette a francia Tamara Horacek távozását is. Hangsúlyozta, a balátlövőnek 2023-ig szóló, tehát jelenleg is érvényben lévő szerződése van Siófokon, a Metz HB július 12-én ennek ellenére bejelentette a leigazolását, a játékos pedig minden kapcsolatot megszakított a Balaton-parti klubbal, és nem érkezett meg a felkészülés kezdetére.

Aki nem akar

„Tartjuk magunkat ahhoz, hogy aki nem akar Siófokon kézilabdázni, annak nem is kell. Élő szerződéssel lehet távozni, de csak bizonyos feltételek mellett. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Jogi kérdés

A kötelezettségek nem csak a klubokra, hanem a játékosokra is vonatkoznak. A szükséges lépéseket megtettük, innentől fogva ez már jogi ügy” – mondta Fodor.

Fiatalítás

Hozzátette, a koronavírus-járvány komoly nehézségeket okozott a klubnak, ezért a játékoskeret kialakításánál kiemelten fontos volt a gazdasági stabilitás megteremtése. Mivel mindenképpen fiatalítani akartak, ezért tehetséges, többségében magyar játékosokat kerestek, és több saját nevelésű kézilabdázót is szeretnének beépíteni a csapatba.

Most visszább kell lépni

„Danyi Gábor vezetőedző olyan karaktereket keresett, akik igazi csapatemberek, és megfelelnek azoknak az elvárásoknak, amiket itt Siófokon felállítottunk. Lehet, hogy most visszább kellett lépnünk, de biztos vagyok benne, hogy ez hosszú távon gyümölcsözni fog” – magyarázta az elnök.

5 évet fiatalodtak

A siófoki játékoskeret átlagéletkora (24,2 év) csaknem öt évet fiatalodott a tavalyihoz képest.

Elérnék a dobogót

Danyi Gábor elmondta, céljuk a harmadik-hatodik hely valamelyikének megszerzése a bajnokságban. „Ez egy új projekt kezdete, szeretnénk egy csapatot, egy igazi közösséget építeni. Az alapokról indulunk, és az építkezéshez idő kell. Rengeteget fogunk dolgozni a sikerekért, ezt megígérhetem” – szögezte le a Győr csapatával 2019-ben Bajnokok Ligáját nyert tréner.

Férjhez készül menni az olimpián járt kézilabdás

Címlapfotó: MTI/Czeglédi Zsolt