Fehérbor kategóriában a badacsonyi Villa Sandahl 2017-es Rabbit Periscope Rajnai Rizlingje, a vörösborok között pedig a ménesi Balla Géza Pincészet szintén 2017-es Feketeleányka Selectionje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat.

A 2020-as évről szavaztak

A Magyar Borszakírók Köre ötödik alkalommal értékelte azokat a magyar termelők által készített száraz és félszáraz fehér- és vörösborokat, amelyeket a szakmai szervezet tagjai az elmúlt évben kóstolhattak.

Két tucat bor

Tapasztalataik alapján a borszakírók ezekből a tételekből állították össze a tizenkét-tizenkét legjobbnak ítélt fehér-, illetve vörösbort tartalmazó, Super 12 elnevezésű listájukat – közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Borszakírók Köre.

Az elvek

A borszakírók először szavazataikkal rangsorolták az elmúlt öt évjárat azon borait, amelyek megítélésük szerint „kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak”, majd a legtöbb jelölést kapott borokat kétszer is bírálták, két bizottságban.

13 borvidék bora versenyzett

A 2020-as Super 12 listákon ezúttal összesen 13 borvidék képviselteti magát: a legtöbb borral (4-4) Villány és Szekszárd, valamint Tokaj (3), Badacsony, Eger és a Mátra (2-2), míg Somló, Neszmély, Balatonfüred-Csopak, a Dél-Balaton, a Balaton-felvidék, az Aradi-Hegyaljai Borvidék és Pannonhalma egy-egy borral szerepel a listán.

Szakmai részletesség

A borok között 18 fajtabor és 6 házasítás. A szőlőfajták, amelyeket a fajtaborok készítéséhez a legtöbbször használtak: a furmint és az olaszrizling (4-4), a cabernet franc (3) és a rajnai rizling (2). A vörös házasítások esetében mindegyikben van cabernet franc és merlot, amelyek mellett még további 6 világfajta és 2 Magyarországon hosszú ideje művelt fajta (kékfrankos, kadarka) alkotja azokat.

Amit nyertes badacsonyi borról tudni érdemes

Fehérbor kategóriában a badacsonyi Villa Sandahl 2017-es Rabbit Periscope Rajnai Rizlingje, A pincészetet az ihatobb.hu mutatta be, amely cikkben a svéd család bortörténelméről is írnak. A Villa Sandahl egy svéd testvérpár, Christer és Thord Sandahl, valamint Christer felesége, Gunnel tulajdonában álló borászat.

A rajnai rizling Badacsonyban

Badacsony déli fekvésű lejtőin igen erős a kitettség, a kíméletlen nyári melegnek kevés szőlőfajta tud ellenállni. A rizling olyan fajta, amely képes tovább érni a palackban hosszabb ideig. Persze ehhez az érlelési potenciálhoz szükséges a badacsonyi savgerinc és ásványosság, ami ezt meg is támogatja.

A borkultúra elismerései

Idén is öt kategóriában ismerte el a magyarországi borkultúra és gasztronómia kiemelkedő szereplőinek teljesítményét a Magyar Sommelier Szövetség. A Par Excellence díjban azok a magyarországi szakemberek részesülhetnek, akik folyamatosan és magas színvonalon végzett munkásságukkal eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra minőségének növeléséhez, különös tekintettel az italfogyasztás színvonalának javítására.

Badacsonyi díjazott

Termelő kategóriában ebben az évben a badacsonyi Villa Sandahl kapta az elismerést. A 10 hektárnyi saját termőterületén szinte csak a rajnai rizlinget termesztő borászatot 2004-ben egy svéd testvérpár alapította, akik évente 10-15 ezer palacknyi bort készítenek. Egy évjáratból 4-5 különböző tétel kerül a hazai és külföldi piacra – áll a méltatásban.