A siófoki ügyészség vádirata szerint a teljes berendezést elvitte egy balatoni nyaralóból egy páros. A lopással vádolt férfi és nő korábban gondozta és felügyelte a holland tulajdonban lévő nyaralót, azonban egy napon úgy döntöttek, az egész lakást kipakolják.

Korábban gondozták a nyaralót

A vádirat megállapítja, hogy az élettársak korábban vigyáztak is a holland tulajdonos Balatonhoz közeli településen lévő ingatlanára, amíg a tulaj távolt volt, így pontosan tudták, hogy a lakásban milyen berendezési tárgyak találhatók.

További bűnyügyi hírek a kékvillogó.hu-ról ide kattintva.

Betörtek a nyaralóba

A tolvajpáros 2020 áprilisában elhatározta, hogy feltöri a tulajdonos által ritkán használt nyaralót, a bent található tárgyakat pedig elhozzák. Mivel ekkor már nem volt kulcsuk a lakáshoz, ezért a férfi betörte a nyaraló konyhaablakát, majd belülről kinyitották a bejárati ajtót. A tolvajok sötétedés után, napokon keresztül hordták haza a holland tulajdonos értékeit.

Mindent loptak

Az elkövetők összesen 351 darab tárgyat loptak el a nyaralóból, amelyeknek értéke meghaladja a másfél millió forintot. A tárgyak között voltak kisebb-nagyobb bútorok, háztartási gépek, szerszámok, berendezési és használati tárgyak egyaránt.

Még egy szomorú fotó

Másik nyaralónál is próbálkoztak

2020 májusában újabb betörésen gondolkozott el a páros, és egy német tulajdonban lévő ingatlanba próbáltak bejutni, azonban nem jártak sikerrel, mivel az ajtó zárját nem tudták felfeszíteni. Ebből a házból így végül nem is loptak semmit.

Ez lehet a büntetésük

Az ügyészség indítványozta a Siófoki Járásbíróság felé, hogy a tettesekkel szemben, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, felfüggesztett börtönbüntetést szabjanak ki. A felhasznált fényképek egy részét az egyik tanú csatolta az ügyészségnek, másik részük a helyszíni szemle során készült.

Még egy ügy, amely felháborította a siófokiakat

Két év fegyházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki mentőautóból lopott tavaly tavasszal Siófokon – írja az MTI. A nem jogerős döntés szerint a többszörös visszaeső 35 éves elkövető 2020 márciusában szabadult előző büntetéséből és rokonai siófoki házába költözött. Az utcába 2020 áprilisban egy mentőautó érkezett. A férfi kihasználva, hogy a mentősök beteghez mennek a csukott, de nem zárt autóból elvitt egy, az OMSZ tulajdonát képező táblagépet és a mentőtechnikus övtáskáját, a benne lévő 14 ezer forinttal, bankkártyával és igazolványokkal együtt.

Kiemelt kép: Kifosztott nyaraló – Forrás: Ügyészség