Mindezek ellenére augusztus elejéig a kompokon és személyhajókon utazók együttes száma már meghaladta az 1 milliót.

 A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója, Kollár József kedden tájékozta a cég adatairól az MTI-t.

A cégvezető elmondta, hogy a vállalat kompjain és személyhajóin az idén eddig több mint 300 ezerrel kevesebben utaztak, mint az elmúlt év hasonló időszakában, a szállított kerékpárok száma viszont 16 százalékkal nőtt.

Arról is beszélt Kollár József, hogy a forgalom júniusban alapvetően még a hétvégi napokra koncentrálódott, júliustól a belföldi turizmus élénkülésének és a hajózáshoz kedvező időjárásnak köszönhetően már hétköznapokon is regisztráltak.


A közleményből kiderül, hogy kompok augusztus 16-ig összesen 814 ezer utast regisztráltak, amely a tavalyi év azonos időszakához képest 13,4 százalékos elmaradás.

A szállított gépjárművek száma 251 ezer, 12,3 százalékkal kevesebb a 2019-es adatnál. Az idén a kompokon közel 70 ezer kerékpárt is szállítottak, ami mint ahogy azt fentebb említettük, mintegy 10 ezerrel, vagyis 16 százalékkal szárnyalja túl a tavalyi év hasonló időszakának számait.

A menetrendi személyhajózás számai is visszaestek az idén, mivel 2020-ban a járványhelyzet miatt tervezettnél közel másfél hónappal később, csupán május legvégén tudta elindítani a társaság a 174. hajózási szezont a Balatonon. Augusztus 16-ig 282 ezer utas utazott a BAHART településeket összekötő menetrendi hajójáratain. Ez a tavalyi adatoknak körülbelül a 70 százaléka.

Ahogy azt a Bahart vezetője kifejtette a nem menetrendi hajók forgalma is jelentős elmaradást mutat az előző évhez képest: augusztus 16-ig mintegy 86 ezer utas választotta a BAHART séta- és programhajóit, ami a tavalyi időarányos utasszámnak mindössze 62 százaléka.

A BAHART kikötőláncában a vitorláskikötői bérleti szerződéseket érdemben nem befolyásolta a Covid-19 miatt kialakult járványügyi helyzet – közölte a vezérigazgató.

Kiemelt kép: komp a Szántódi kikötőben – Forrás: Balatonkörnyéke.hu