A belföldi turizmus stabilan helyreállt a koronavírus-járvány okozta leállásból, a külföldi vendégek lassabban, de jönnek Magyarországra – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az állami rádióban.
45 nap előny
Guller Zoltán emlékeztetett, a nyári turisztikai szezon teljes szabadságban kezdődött, a magyarországi turizmusnak így legalább egy, másfél hónap előnye volt Európával szemben, amelyet meg is tartott.
23 milliárddal több
A Kossuth Rádióban közölte: júliusban 110 milliárd forintos forgalma volt a vendéglátásnak a tavalyi 87 milliárd forint után. További friss hírek a Balaton partjáról ide kattintva.
Vendégéjszakák
A vendégéjszakák száma júniusban 62 százalékkal nőtt az előző évihez képest, júliusban pedig 5,5 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon, ami 17 százalékkal magasabb az időszak korábbi rekordjánál – fejtette ki a turisztikai vezető.
Balaton is jól mutat
Guller Zoltán elmondta, a balatoni szálláshelyeken júniusban mintegy 10 milliárd forintot költöttek a vendégek, ami a tavalyi érték kétszerese. Júliusban ez a szám az előzetes becslés szerint 25,5 milliárd forint, ami 35 százalékos növekedés – tette hozzá.
A meleg sokat segít
Az MTÜ vezetője megjegyezte, a foglalási hajlandóság drasztikusan megnő, ha a hőmérséklet meghaladja a 31 fokot, ilyenkor 5-6 százalékkal többen foglalnak.
Felújítások
A vidéki Magyarországon 35 új szálloda és panzió épül, míg 600 panzió felújítása befejeződött, eközben 14 ezer magánszálláshely vehetett fel támogatást és mintegy 60 ezer szoba újult meg – fejtette ki Guller Zoltán. Felidézte, minden évben 114 strand kap támogatást, emellett tucatnyi vár, kastély, attrakció felújítása is zajlik.
Súlyos vagy sem a munkaerőhiány?
Szerinte nincs súlyos, rendszerszintű munkaerőhiány az ágazatban a koronavírus-járvány után, ezért a helyzet várhatóan hamarosan rendeződni fog.
Budapest nagy bajban van
Hangsúlyozta, a Budapestre érkező turisták 93 százaléka volt külföldi 2019-ben, ami egy fenntarthatatlan modell.
A kormány dolga
A kormány feladata, hogy a vidéki Magyarországnak üzeneteket küldjön, hogy érdemes Budapestre eljönni. Elmondta, a fővárosba látogatásra megfelelő alkalmat kínálhatnak az augusztus 20-i fővárosi rendezvények, továbbá a pápalátogatás, szólt arról is, hogy a Formula 1-es budapesti nagydíjon megduplázódott a külföldi turisták száma és közel egymilliárd forintot költöttek.