Két siófoki lakásba is betört az elkövető márciusban, de a férfi nem menekülhetett a rendőrök elől. A balatoni egyenruhások rövid időn belül elfogták a betörőt, egy másik esetben pedig egy nagyatádi pincénél kellett intézkedniük.

Beosont a lakásokba

Az akkor még ismeretlen elkövető könnyen akart pénzhez jutni, ezért a bűnözést választotta, majd ki is szemelt magának egy társasházat Siófokon, ahová később be is tört. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Siófokon követte el a bűncselekményt

Két lakásba is betört

A 47 éves férfi Siófokon egy Baross utcában lévő társasházat nézett ki magának, és az épületben két lakásba is betört. Ezekből a lakásokból két kerékpárt, olajradiátort és gázpalackokat vitt magával.

Elfogták

A nyomozás során a siófoki rendőröknek sikerült beazonosítaniuk a 47 éves érdi lakost, akit március 18-án el is fogtak. P. Lászlót lopás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és a férfi beismerte a bűncselekmények elkövetését.

Átadták az ügyészségnek

A Siófoki Rendőrkapitányság a napokban fejezte be a nyomozási cselekményeket, az iratokat pedig átadták a Siófoki Járási Ügyészségnek. A rendőrség egyúttal indítványozta, hogy a férfi kerüljön bíróság elé.

Nagyatádon balhé volt

Egy nagyatádi pincénél az unokaöccsével veszett össze egy férfi, aki az elfajuló vita során az öklével egy hatalmas húzott be a rokonának. Az eset még tavaly szeptemberben történt, de az ügy nyomozási szakaszát most fejezte be a rendőrség.

Leütötte az unokaöccsét

2020. szeptember 25-én, hajnalban az összeszólalkozásukat követően O. György ököllel lekevert egyet az unokaöccsének. A szerencsétlen rokon az ütés miatt nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. 

Elvitték a rendőrök

A nagyatádi rendőrök gyorsan a helyszínre érkeztek, és el is fogták az 51 éves helyi lakost, akit ezután előállítottak a rendőrkapitányságra. Az erőszakos férfit súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Ügyészség dönthet róla

Miután a Nagyatádi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást, az ügy keletkezett iratait megküldték a Nagyatádi Járási Ügyészségnek. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Rendőrautó – Forrás: BudaPestkörnyéke