Feloszlatta magát a balatonedericsi képviselő-testület, ezzel megszűnt Papp János fideszes polgármester mandátuma. A helyi képviselők szerint kezdeményezők szerint Papp stílusával és módszereivel alapvető gondok vannak. Dulakodás is volt az ülés miatt, rendőrök jelentek meg a településen.

A választás után belépett a pártba

A 2019 őszi megválasztásakor még függetlenként befutó Papp János időközben belépett a Fideszbe, amit többen erkölcsileg, etikailag és politikailag is kifogásoltak, hiszen a helyiek egy része annak tudatában választotta meg a polgármester-aspiránst, hogy nem tartozik egyetlen párthoz sem – írja a Magyar Narancs.

A strand volt a casus belli

A lap szerint Papp János stílusa, az átláthatatlan költekezés, az uniós pénzből felújított strand körül kialakult feszültségek voltak az önfeloszlatás okai, valamint az, hogy a polgármester módszeresen kihagyta a képviselőket a helyi döntésekből. 

A retró hangulatú strand

A település honlapja szerint a felújított strandbejáratát mellett zárt és nyitott kerékpártárolók vannak, sűrűn beültetett fák alatt könnyű árnyékos helyet találni a nyári forróságban. A meder fokozatosan mélyül, sem iszap, sem kő nem okoz kellemetlenséget, a víz tiszta. Már a partról is csodás panoráma tárul elénk, de kicsit beúszva elénk tárulnak a tanúhegyek csodás kupolái.

Ülésezni akartak

A testület négy tagja azért kezdeményezett rendkívüli ülést szerdára, mert június 15-e óta lehet ilyet tartani. A polgármester csak július 7-re tűzte volna ki az ülés időpontját.

Fura patthelyzet alakult ki

A kezdeményezők a veszélyhelyzet idején, a különleges jogrendet sajátosan alkalmazó polgármester egyszemélyes döntéseit, határozatait és rendeleteit kívánták áttekinteni. Azonban a polgármester a testület feloszlása után berekesztette az ülést és cinikus mosollyal távozott. A berekesztéssel a polgármester viszont megakadályozta a testület további munkáját, hiszen az csak új polgármester és új képviselő-testület hivatalba lépésével veszti el mandátumát.

Feloszlatták magukat 

A hétfős balatonedericsi testületben az egyszerű többséghez négy szavazat szükséges. Ez szerdán megvolt, hiszen öten voksoltak a feloszlatás mellett. Azért, mert a polgármester távozása miatt nem volt más lehetőségük Papp János eltávolítására.

Szűkszavú beszámoló

A kormánypárti megyei lap, a Veol arról számolt be a volt polgármesterre hivatkozva, hogy az ülést a 5 képviselő hívta össze, négy képviselő három ellenében megszavazta a feloszlatást. Ennek értelmében a vészhelyzet megszűnése után, a mai állás szerint legközelebb szeptember 19-én léphet életbe a döntés, azt követően 15 napon belül írják ki az időközi választást, amelyet 90 napon belül tartanak meg.

Még rendőrt is hívott a volt polgármester 

A rendkívüli ülés után sokan nem mentek haza, sőt az ülésnek helyet adó helyi művelődési ház udvarán hangos szóváltás és kisebb dulakodás is kialakult. Papp János rendőröket kért a helyszínre. 

Állítólag jóban van az országgyűlési képviselővel

Papp János a térség fideszes országgyűlési képviselője, Fenyvesi Zoltán bizalmasának számít. Fenyvesi korábban kiállt Sümeg fideszes polgármestere, Végh László mellett, aki nemrég lapunk erről szóló cikke nyomán országos sajtóvisszhangot kiváltó botrányba keveredett élettársának hamis érettségi bizonyítványa miatt.