A Józsa Márton kormányozta Raiffeisen Fifty-Fifty rekordidővel, 7 óra 13 perc 21 másodperccel nyerte az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat csütörtökön Balatonfürednél. A csapat pezsgőbontással ünnepelte a győzelmet. 516 hajó indult a versenyen, cikkünk megjelenésekor sokan még Keszthelyig sem jutottak el, egy hajó pedig elsüllyedt.

Magyar fejlesztésű hajó nyert

A Fifty-Fifty egy kétárbocos magyar fejlesztésű katamarán, a saját maga által 2014-ben felállított 7 óra 13 perc 57 másodperces pályacsúcsot döntötte meg 36 másodperccel. Józsa Márton hajója harmadik győzelmét aratta a verseny történetében 2012 és 2014 után. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

516 hajó indult

Az élen végző hajó legénységének tagjai Józsa Márton kormányos mellett Goszleth Marcell, Németh Áron, Adorján Csaba, Dénes Bence Dániel, Erőss Loránd János és Józsa-Kovács Attila.A szer vezők tájékoztatása szerint 516 hajó nevezett idén a tókerülő versenyre, fedélzetükön több mint 2500 vitorlázóval.

155 km-es a táv

A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

Elsüllyedt egy hajó

Nemrég írtuk meg, hogy elsüllyedt egy hajó a Kékszalag versenyen. Úgy tudjuk, hogy az Anibel nevű hajó szenvedett balesetet. Sérülés nem történt, vagyis a legénység tagjai közül mindenki rendben van.

Az olimpikon is ilyennel indult

Berecz Zsombor olimpiai ezüstérmes vitorlázó a verseny előtt arról beszélt, hogy egy 69F típusú hajóval indul. Hangsúlyozta a célja nem a győzelem, hanem az, hogy minél több fiatallal megismertesse a legújabb technikát, mert a 69F kimondottan a legfiatalabbaknak szánt modell.

Szeles idő van

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Obszervatóriumának előrejelzése szerint a Balaton keleti medencéjében csütörtökön 20-25 km/órás délnyugati szél fúj, ami a vízközépen a legerősebb. A várakozások szerint a keleti medencében tovább élénkül a szél, akár 35 km/óráig, és az élénk délnyugati szél a középső medence keleti részén délután is fennmarad és folyamatosan mérséklődve az esti órákig kitart. Ezt a helyszínről mi is megerősítjük. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A nyertes csapat pezsgőt bont – Fotó: Facebook/Kékszalag