Ötmillió forintot vitt el a siófoki plázából a széf kódját ismerő budapesti villanyszerelő.

Megtudta a kódot, ezért visszament

A vádirat szerint a negyvenes éveiben járó vádlott korábban villanyszerelőként dolgozott a siófoki plázában levő étteremben, ennek során sikerült kifigyelnie az irodai széf kódját. Tavaly októberben így már azzal a kifejezett szándékkal utazott el újra Budapestről Siófokra, hogy kifossza a széfet – írja a Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye alapján a 24.hu.

Kartondobozzal takarta az arcát

A férfi feltűnést kerülve az étterem zárása után, az esti órákban a hátsó bejáraton át ment be a plázába, sőt, hogy a kamerákon ne legyen felismerhető, egy nagy kartondobozzal igyekezett az arcát eltakarni. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Könnyű volt kinyitni

Az üres éttermet aztán egy nyitott tűzzáró ajtón keresztül közelítette meg. A széfből, amit a kód ismeretében könnyen kinyitott, több mint ötmillió forintot emelt el.

Vádat emeltek ellene

A Siófoki Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a budapesti férfival szemben. Tájékoztatásuk szerint az étterem tulajdonosának a kára nem térült meg.

Börtönbe mehet

A Somogy Vármegyei Főügyészség közleményében arra is kitért, hogy az ügyészség börtönbüntetést kért a villanyszerelőre. A Fontoshír.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet

Kiemelt kép: illusztráció