Az elmúlt években több mint 500 milliárd forintot költöttek a balatoni és a tóhoz vezető vasúti pályák rekonstrukciójára, a déli parti vonal teljesen megújult, szakaszosan második vágány is készült. Az északi parton Balatonfüredig villamosították a pályát. A fejlesztéseknek megvan az eredménye, vonzóbbá és gyorsabbá vált a vasúti utazás, így idén június 12-ig már több mint 480 ezren utaztak vonattal a Balatonhoz. Ez 2019 azonos időszakával, tehát a járvány előtti adatokkal összehasonlítva 80 százalékos növekedést jelent.

Bagolyvonatok indulnak a balatoni éjszakában

Idén nyáron minden korábbinál több településről, az ország összes régiójából átszállás nélkül lehet eljutni a tóhoz. Ahonnan vonattal célszerű utazni, ott a vasút fejlesztett, máshonnan pedig a Volánbusz indít közvetlen járatokat, néhány újat is. Több vonat lesz éjszaka is. Az úgynevezett „bagolyvonatok” a Balaton északi partján egész éjjel igénybe vehetők, de csak a hétvégi éjszakákon, a déli parton pedig minden éjjel járnak, sűrűbben minden eddiginél. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megújult étkezőkocsik

Hamburger és lángos is kapható majd az új étkezőkocsikban, ugyanis minden Balaton InterCity vonaton lehet a nyári főszezonban étkezőkocsiban utazni. A vonatok közül kettőnek már frissen megújult a külső és belső arculata, valamint korszerű konyhatechnikai eszközökkel bővültek. Szeptemberig összesen négy felújított, komfortjavított étkezőkocsi áll forgalomba.

Lángos és hamburger a vonaton

A megújulás részeként a kocsik megkapják a legújabb külső és belső arculatot, modern vizuális fedélzeti utastájékoztatás épül ki, USB-töltőket szerelnek be, valamint teljesen megújul a konyhatechnika is.A népszerű START Burger, valamint a csapolt sörök maradnak, de a streetfood vonalat erősítve helyben kisütött, ízletes lepényeket is készítenek. Lesz lángos, snack és grillkolbásztál is.

Ütemes menetrend

A Balatonra ütemes InterCity és InterRégió vonatokból álló ütemes nappali menetrendi struktúra mindkét partra ad kínálatot Budapestről, de számos tekintetben fejlesztik a szolgáltatást. A déli parton a budapesti Déli pályaudvarról az egyik órában Nagykanizsáig, a másikban Keszthelyig közlekedő InterCityk adják a szolgáltatás gerincét, az előbbi Tópart néven újdonságként már 1. osztályú kocsit is visz, ezenkívül nagy kapacitású, akár 30 bringának is elegendő kerékpárszállító kocsit is – írja közösségi oldalán Vitézy Dávid, közlekedési államtitkár.

Klímás vonatok

A Keszthelyre közlekedő Balaton IC-kben megújult étkezőkocsi is közlekedik. Az IC-kben helyjegyes InterCity és hagyományos expressz kocsik is járnak. A IC-ket a somogyi oldalon Budapestről a Siófokig, Fonyódig vagy Balatonszentgyörgyig közlekedő, Székesfehérvártól minden megállót kiszolgáló, felármentes, klímás Déli parti InterRégiók egészítik ki.

Kék Hullám

Az északi parton a Kék Hullám IC-k kétóránként járnak Budapest Déli és Tapolca között. Idei fejlesztés, hogy ezekben 1. osztály és bisztrószakasz is helyet kap (IC+ kocsival) a nyári szezonban. A Vízipók InterRégiók kétóránként járnak Budapest és Balatonfüred között felármentesen, felújított kocsikkal, a parton mindenhol megállva, akár 40 biciklinek is elegendő kerékpárszállító vagonnal. Az ugyancsak kétóránként induló Katica IR-ek ugyanezen a szakaszon klimatizált Flirtökkel kínálják a szolgáltatást felár nélkül, de ezekre csak 6-12 kerékpár fér.

Bringák a vonaton

Tapolca és Balatonfüred között Bz-szerelvények járnak személyvonatként kétóránként, ezek a vonatok bringaszállításra átalakított BDzx kocsikat is visznek magukkal, 16 kerékpárhellyel. Hétvégenként emeletes Kiss motorvonatok is besegítenek a balatoni forgalomba, ezek egy része teljesen új településekről teszi lehetővé a tó átszállásmentes elérését.

5 új viszonylat

Hétvégenként már öt viszonylaton utazhatunk emeletes Kiss motorvonattal a Balaton déli partjára vagy a Balaton déli partjáról. Szolnok–Újszász–Nagykáta–Budapest–Fonyód, Nyíregyháza–Debrecen–Budapest–Siófok, Vác–Budapest–Fonyód, Szolnok–Cegléd–Budapest–Siófok, és csak vasárnap: Fonyód–Budapest. Úgy tűnik nagyot megy idén nyáron a MÁV a Balatonnál. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Vonat a Balatonnál – Forrás: Facebook/MÁV