A Balaton egyik legnagyobb beruházása lehet a Tihany kapuja nevezetű luxuslakópark, amely a tihanyi révvel szemben épül. Az egyik telken már lakópark épül, a szomszédos ingatlannal kapcsolatban viszont még most is pereskednek. Egy kisüzlet tulajdonosa nem enged.

30 éve kezdődött

Faa-Lendvai Erzsébet a ’90-es évek elején jutott hozzá egy ingatlanhoz Tihanyban, a Balaton partján, a révvel szemben. Egy 600 négyzetméteres üzletházban egy 30 négyzetméteres üzlet lett az övé, egy a sok közül. Horgászboltot működtetett itt lányával közösen 22 éven át, háborítatlanul – írja a hvg.hu.

2016-ig minden rendben

2016-ban viszont vége lett a nyugalomnak. Ekkor a tihanyi önkormányzat felajánlotta, hogy megveszi az ingatlant, hogy felújítsa, ám annyira kevés pénzt ajánlottak, hogy Erzsébet nem szívesen adta volna el az üzletét.

Újabb megkeresés

2019-ben egy újabb csoport kereste Erzsébetet: Soós Péter és Hunyadfalvi Balázs. Hunyadfalviék 2010 óta, mint ügyvédek, szerződéses kapcsolatban állnak a tihanyi önkormányzattal. Soós és Hunyadfalvi valamennyi tulajdonost megkeresték, és sikerült is nekik majdnem mindenkivel megegyezni, az osztatlan közös tulajdonként nyilvántartott ingatlanok nagy része pedig így hozzájuk is került. Erzsébeték viszont azon az áron, amit ajánlottak, nem akarták eladni az üzletüket.

Most már tényleg életveszélyes

„Előbb a miénken kívül lebontották majdnem az összes üzletet. A miénk egy saroküzlet volt, ami ott maradt magában, és mivel tulajdonképpen körbebontották, már tényleg életveszélyessé vált.” – mesélte el az egyedül kitartó tulajdonos akinek az üzletét végül elbontották. Azóta is pereskednek.

Mi mennyi?

Erzsébet szerint ő nem kér többet, minthogy egy ugyanakkora üzletet tudjon vásárolni máshol. Ezzel az ügy le is zárulhatna gyorsan.

A Tihany kapuja projekt átadását 2022 tavaszára tervezik

A polgármester az üggyel kapcsolatban lapunknak elismerte: az önkormányzat évekkel korábban valóban tett vételi ajánlatot, Tósoki Imre szerint azonban ott két tulajdonos „irreális elképzelése a vételár tekintetében ellehetetlenítette a megállapodást”.

Csarnoképület

„Az elavult, életveszélyessé vált csarnoképület bontásának mindenki örült; az településképi szempontból örvendetes. A bontás tényét a tulajdonos az illetékes hivatalok felé előre jelezte” – mondta a polgármester.

Videófelvétel

A Soós Péter és Hunyadfalvi Balázs által képviselt Rév Home 2000 Kft. a folyamatban lévő peres eljárásra hivatkozva röviden válaszolt. Szerintük az épület életveszélyes állapotban volt a bontás előtt, szakértői vélemény is rendelkezésükre állt, a munkálatokról pedig előzetesen értesítették a hatóságokat. „Hatósági tanúk alkalmazása és videófelvétel készítése mellett történtek a munkálatok, messzemenőkig figyelembe véve a 15 százalékkal rendelkező kettő társtulajdonos érdekeit” – tették hozzá.

Két budapesti lakás ára

Azt írja a beruházó, hogy a társtulajdonosok részére pedig tisztességes megváltási ár mellett jóval kedvezőbb ajánlatok is elhangzottak a számos egyeztetés során, de a két kisebbségi tulajdonos egyetlen ajánlatot sem fogadott el. Azt is hozzáteszik viszont, hogy ettől függetlenül a mai napig készek tárgyalni és tisztességes, értékarányos megállapodást kötni.