2023-ra megépítheti a MÁV a sorompót abban a vasúti átjáróban, amelyben 4 fiatal halt meg január 1-jén. A Tapolca melletti baleset egyik áldozatának édesanyja, a tragédia után petíciót indított.

Tragédia Tapolcánál

Amint arról a Kékvillogó.hu is beszámolt, január 1-én, reggel 9 előtt 10 perccel egy sebesvonat letarolt egy személyautót Tapolcánál. A kocsiban öt fiatal utazott. A balesetben három fiatal fiú és egy lány a helyszínen meghalt, egy másik lányt pedig életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. 

Tilosat mutatott a jelzőlámpa

A tragédia után a MÁV közölte, hogy a sorompó nélküli vasúti átjáró jelzőlámpája működött, pirosat mutatott a karambol idején. Ebben az átjáróban nem ez volt az első súlyos baleset. Tapolca polgármestere azonnal bejelentette, kezdeményezi, hogy szereljenek fel sorompót a veszélyes szakaszra.

A tapocai vasúti balesetről írt cikkeinket itt tudod elérni
Forrás: MTI/Varga György

Petíciót indított az egyik szülő

A baleset egyik áldozata a 19 éves Iván Gergő volt, aki a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapat játékosa volt 2020 nyara óta. Az ő édesanyja, Iván Anita indította még januárban azt a Homolya Róbert MÁV-vezérnek címzett online petíciót, ami félsorompót követelt minden vasúti átjáróba.

Ezt írta

„Fiam és 3 társa 2022. jan. 1-én egy közlekedési balesetben, mint utas életét vesztette. A sofőr tisztázatlan okok, de valószínű a rossz látási viszonyok miatt nem vette észre az átjáró villogó piros fénysorompóját, ráhajtott a sínekre és ütközött az arra közlekedő vonattal. Ha legalább egy félsorompó zárta volna útjukat, biztosan megáll. Nem az első baleset ebben az átjáróban és nem ez az első baleset, ami fél vagy teljes sorompó felállításával elkerülhető lett volna! Ne utólag, több haláleset bekövetkezte után helyezzék ki a sorompókat, hanem legyen mindenhol legalább félsorompó, próbálják ezzel is megelőzni az ilyen baleseteket!”

Problémás az átkelő

A petíciót, amelyet áprilisig már 12 ezren írtak alá, kommentelni is lehetett. A hozzászólásokból kiderült, hogy valóban problémás az átkelő. Az egyik áldozat tanára is hozzászólt.

Sűrű a növényzet

„Tanítványom volt az egyik fiatal… Másnap a megemlékezés időpontjában pont jött egy vonat Tapolca felől… A fényjelzés pirosra váltása után kb. 5 mp-en belül az átjáróban volt a szerelvény, illetve olyan erősen sütött a nap akkor is, hogy szinte teljesen elvakította a fényjelzést. Sajnos, Tapolca felől a sűrű növényzet miatt a fiataloknak esélye sem volt észlelni a vonatot… Borzasztó tragédia. Tiszta szívemből sajnálom, ami a fiatalokkal történt, őszintén együtt érzek a családokkal.”

A MÁV vezérnek címezte

Iván Anita a 24.hu-nak elmondta, hogy a petíció ötlete 1 héttel a baleset után merült fel benne. Ezután „éreztem azt, hogy valami előremutató dolgot kell tennem, valamit, ami célt ad és talán másoknak segít”. Az interneten Homolya Róbert neve bukkant fel először mint fontos MÁV vezér neve, ezért címezte neki a gyűjtést.

Levelet írt a képviselőknek

Egy levelet is megfogalmazott, amelyet a környék országgyűlési képviselőinek szeretne elküldeni, mert nem szeretné, ha „elaludna” az ügy. „A segítségét kérem a velem egyetértő embereknek az egész országban, hogy ők is juttassák el levelemet a saját országgyűlési képviselőjüknek, legyen az kormánypárti vagy ellenzéki. Úgy gondolom, ennek egy teljesen pártsemleges összefogásnak kellene lennie.”

Megépítik a sorompót

Navracsics Tibor, a térség megválasztott országgyűlési képviselője, a 24.hu-nak adott interjújában bejelentette, hogy a probléma megoldódott. Egyeztetett a MÁV-val és 2023-ban megépítik a sorompót a Tapolca melletti vasúti átjáróban. Az országgyűlési képviselő szerint ez egy több százmilliós beruházás lesz.

Kiemelt kép: megemlékezés a tapolcai baleset után