Az útépítők jelenleg Alsópáhok főutcáján újítják meg az utakat, a fejlesztések során mintegy 500 méteres szakasz kap új burkolatot. Elkezdik kiépíteni a Rezi úti körforgalmat is, és számítani lehet nagyobb útfelújításokra Hévízen, illetve Karmacs, Zalaszántó, Sármellék és Zalavár térségében is.

Már aszfaltoztak Alsópáhokon

A hibás útfelületek eltávolítása után a héten már aszfaltoztak Alsópáhokon, ahol a Fő utca 500 méteres szakaszát újítják meg. Ebben az utcában egyébként 2018-ban zajlott rekonstrukció, most pedig az akkor forráshiány miatt kimaradó szakaszt pótolják. A településnek ez egy fontos beruházás, mert érinti a Kolping Hotel előtti útszakaszt is – tájékoztat a TV Keszthely.

Alsópáhokon újul meg a Fő utca

Újraindulásra kész lesz

„Mire a turizmus el tud indulni, addigra az utca is készen lesz. Örömmel mondhatom a páhoki embereknek, hogy nem csak ez az út fog megújulni, hanem rövidesen – a Magyar falu programban nyertünk támogatást – két saját utunkra is. A Kossuth utca, a falu déli részén lévő utcát fogjuk fele részben idén, vagy jövő tavasszal felújítani, illetve az Árpád utca is meg fog újulni elnyert támogatás következtében” – mondta Czigány Sándor polgármester. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hévíz jön következőnek

A fő utca felújítását 26 millió forintból újítja meg a Magyar Közút. A mostani tervek szerint péntekig befejezik az aszfaltozást, utána meg az útburkolat padkáját is kiigazítják. A közútkezelők legközelebb Hévízre mennek felújítani.

Ez a terv

„Május elejére tervezzük az ottani munkálatokat. Ott az Ady utcának a burkolatfelújítását szeretnénk befejezni. Várhatóan ott is 500 méter hosszan tudunk hozzányúlni a kopórétegnek a lejavításához. Azt követően pedig Karmacs térségében fogunk aszfaltozni. Karmacs előtt, illetve Karmacs után a hibás burkolatszakaszokat kívánjuk felújítani. Ott mintegy 55 millió forint értékben fogunk burkolatjavítást végezni. És a nyár közepén remélhetőleg Zalavár és Sármellék között egy kétrétegű felületi bevonatot kívánunk készíteni” – részletezte Mórocz József, a Magyar Közút Zala Megyei Igazgatóságának vezetője.

1,5 milliárdot költöttek

A Magyar Közút 1,5 milliárd forintot költött útfelújításra Keszthelyen és közelében az elmúlt egy évben. Más források bevonásával még több útfejlesztésre lehet számítani a térségben.

Rosszabb utak élveznek elsőbbséget

A térség országgyűlési képviselője azt mondta, hogy az utak korszerűsítése és a jó közlekedés megteremtése kulcsfontosságú kérdések, ezért a felújítások során mindenképp a rosszabb állapotú utakkal fognak először foglalkozni.

Hamarosan megújulnak az utak

„Nagyon rossz minőségű a Várvölgy és Keszthely közti út és ezt egyre többen használják a 71-es elkerülésére is, bányaforgalom is van. A fokozatos felújításnak már idén elkezdődik egy szakasza. Itt igénybe vesszük az uniós forrásokat és a Magyar falu programból is jut ide. Illetve a Zalaszántó és Várvölgy közti út – akik ismerik, tudják, hogy ez gyakorlatilag egy keskenyebb, négy méter körüli szélességű út, ami nem teljes két nyomsáv. Ez teljes, két nyomsávra ki lesz építve. Ez is több ütemben készül el, de idén már elkezdődik az első ütem építése, tehát ez idén és jövőre fog befejeződni” – közölte Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője.

Reflektorfényben a Rezi úti csomópont

Keszthely térségében kiemelt figyelmet fordítanak a Rezi úti csomópontra, ahol hamarosan megkezdődhet a körforgalom kiépítése. Kivitelező már van a munkára, jelenleg annak a tervezése zajlik, hogy miként fogják megoldani az építkezéshez szükséges útlezárásokat. Egyébként halad az M76-os gyorsforgalmi út építése is, aminek köszönhetően jövő év elejére már el fog érni az út Fenékpusztáig. A jövőben Keszthely nyugati részén, Alsópáhok irányából épül meg a várost bekötő csomópont. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Unsplash