A koronavírus-járvány miatt sorra mondják le a koncerteket és fesztiválokat a szervezők, így nem csoda, hogy a legnagyobb balatoni események is elmaradnak. Az már biztos, hogy a VOLT, a Balaton Sound és a Sziget Fesztivál időpontját 2022-re tolják, azonban a Fishing on Orfű egy augusztusi pótdátumon tartaná meg a rendezvényt.

Elmarad a Sound

Mint megírtuk, a járványhelyzet miatt kénytelen volt idén is elhalasztani a hatalmas balatoni zenés fesztivált Zamárdi városvezetése, és nem rendezik meg a Balaton Soundot. A rendezvény jó bevételi forrást jelent a város számára, de a sok külföldi előadó és a bizonytalan vírushelyzet miatt a szervezők inkább a fesztivál elhalasztása mellett döntöttek. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Idén nem lesznek bulizó tömegek Zamárdiban

Sokan mentek volna a Soundra

„A Balaton Sound mára Európának egyik fontos, Magyarországnak pedig a legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja lett, amely komoly turisztikai vonzerővel bír és több tízezer hazai és külföldi vendéget jelent évente. Egyelőre azonban nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom ilyen mértékben újrainduljon Európa-szerte, mindemellett pedig a hazai közönségünk biztonsága és egészsége számunkra mindennél fontosabb. Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a fesztivál kapuit” – mondta korábban Fülöp Zoltán fesztiváligazgató, írja a Turizmus.com.

Készültek a balatoni fesztiválokra

„A közönséghez és a fellépőkhöz hasonlóan mi is arra készültünk, hogy idén végre újra találkozhatunk Sopronban és Zamárdiban. A Telekom VOLT Fesztivál a portfóliónk legkorábbi eseménye, hiszen idén júniusra terveztük a kapunyitást. Mára annyira közelivé vált ez az időpont, hogy kénytelenek voltunk a halasztás mellett dönteni. Most, a járvány harmadik hulláma közepén, még azt sem látjuk, hogy egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása. Az idei line-uppal a megszokottnál jóval korábban készültünk el, azonban még meghirdetni se volt lehetőségünk a 2021-es sztárokat. Közben a háttérben ma már azt is látjuk, hogy a nemzetközi turnék is sorra maradnak el a bizonytalanság miatt” – mutatott rá Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója.

Elmarad a Sziget is

Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket – látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén – arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk – indokolta a döntést Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője.

2022-re terveznek

„A ’22-es szezont tehát úgy várjuk, mint fesztiválévet eddig még soha, terveink szerint a fájdalmasan hosszú szünet utáni »nagy visszatéréshez« méltó rendezvényekkel” – tette hozzá a fesztivál főszervezője. Kádár elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a fesztiválokhoz kapcsolódó cégek és dolgozók életét rendkívüli módon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette. „Ugyanakkor hiszünk abban, hogy – a látogatók biztató támogatásával is megerősödve – a jövő nyár mégis újra a nagy közös együttlétekről, a felejthetetlen élményekről, valamint mindenek előtt a szabadságunk ünnepléséről szól majd.”

Tavaly is elmaradtak

A Sziget Fesztivál – a többi nagy fesztiválhoz hasonlóan – 2020-ban is elmaradt a járványhelyzet miatt, és a Sound, illetve a Volt is bejelentette már márciusban, hogy nem tartják meg a rendezvényeiket idén sem. A Sziget egyébként egy augusztusi rendezvény, és a szervezők bíztak is benne, hogy meg lehet majd tartani a fesztivált, de a sok külföldi előadó kiesése miatt, üzleti oldalról nézve nem éri meg a fesztiválnak, hogy kinyissa a kapuit.

Pótdátumon tartják meg a Fishing on Orfűt

A szervezők, a legnagyobb hazai fesztiválokkal ellentétben, abban egyeztek meg, hogy pótdátumon tartják meg a Fishing on Orfű fesztivált. Az eredetileg június 16. és 19. közötti időre tervezett fesztivált most a tervek szerint augusztus 25. és 28. között tartanák meg – írja a Zaol.

Érvényesek lesznek a jegyek

A szervezők a közleményükben azt írták, hogy a már megváltott fesztiválbelépők és a kempingjegyek automatikusan érvényesek a pótdátumra és a speciális keddi „beköltöző nap” jegyei is augusztus 24-én lesznek beválthatók. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Fishing on Otfű fesztivál – Forrás: Facebook/Fishing on Orfű