A balatoni halak ismét visszakerülhetnek a fogyasztók asztalaira annak köszönhetően, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. idéntől újra öt tógazdaságban, több mint ezer hektáros vízfelületen gazdálkodhat – mondta a köztársasági elnök a Kék bolygó című podcast adásában.

20 éve hibás döntés született

Áder János Szári Zsolt halászati mérnökkel, a Balaton élővilágának megóvásáért felelős miniszteri biztossal, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával beszélgetve kifejtette, egy 20 évvel ezelőtti hibás döntés után most van ismét akkora területe az államnak, amely pontot tehet a balatoni halászat betiltása körüli komoly vitákra.

Halakat a Balatonba

A halgazdálkodási társaság ugyanis a Balatonéval azonos vízminőségben tud olyan kedvelt fajokat nevelni, mint például a ponty, a csuka, a harcsa, vagy a fogas. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Pótolni a halállományt

Szári Zsolt arról beszélt, hogy a jelenleg rendelkezésre álló területen könnyedén tudják pótolni a Balaton halállományát, a felesleggel pedig ki tudnak lépni a piacra.

Különleges a balatoni hal

Ebben nagy segítséget jelent, hogy a balatoni hal egy hónapja megkapta az Európai Uniótól az oltalom alatt álló földrajzi jelzésű termék minősítést – tette hozzá.

Európa legkedveltebb horgászvize

Az államfő úgy látja, jó úton halad annak a célkitűzésnek a megvalósítása, hogy a Balaton váljon Európa egyik legkedveltebb horgászvizévé.

Sok a ponty a Balatonban

Szári Zsolt megjegyezte, mára világviszonylatban is elismerően nyilatkoznak a Balaton pontyállományáról, ami annak köszönhető, hogy eredménnyel jártak a nagy halak védelmére hozott intézkedések.

Meg kell oldani a vízpótlást

Szári Zsolt arról is beszélt, hogy a Balaton vízgyűjtője nagyon csekély, nagyon sérülékeny, ezért azon is el kell kezdeni gondolkodni, hogy 30-40 év múlva hogyan kell majd megoldani a Balaton vízpótlását.

Busa és angolna

A Balatont érintő elhamarkodott, nem kellően átgondolt döntéseknek ugyanis – például a busa és az angolna betelepítésének – rendkívül káros következményei voltak – jegyezte meg a köztársasági elnök.