Nyolcvan éves lett Kovács P. József, visszavonultan él tihanyi házában, sokan látják kutyát sétáltatni a faluban, vagy vitorlázni a Balatonon. Ha a gyermekeihez utazik Budapestre, rendszeresen beül a családi éttermükbe, a Dérynébe. Az egykori tévés legenda, interjút adott a Blikknek, nem titkolja, hogy nagyon hiányzik neki a felesége, akit két évvel ezelőtt veszített el és bármit megadott volna, hogy meggyógyuljon az élete párja.

Családtag volt

Nagyon nem szerette, hogy az év első híradóiban mindig neki kellett bejelenteni az aktuális áremelkedéseket, ugyanakkor nagyon szerette a tévézést. 1962 óta volt főállású bemondó a Magyar Televízióban, szinte minden nap képernyőn volt, ezért sok millió otthonban igazi családtagnak számított Kovács P. József. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Mobil helyett zsebkendő

A tévébe az orgánuma miatt vették fel, olyan szépen szavalt, hogy megtetszett a hangja a televízió akkori vezetőinek. A szülei nagyon drukkoltak neki. „Nem volt mobiltelefon, adás közben anyukámnak úgy üzentem meg, hogy jól vagyok, vagy sikeresen vizsgáztam az egyetemen, hogy a zakóm zsebéből hatalmas díszzsebkendőt húztam ki.” – mondta az egykori tévés.

Imádja a vitorlázást

Kovács P. József már rég nem tévézik, visszavonultan él tihanyi otthonában. Sokat sétáltatja a kutyáját a hangulatos településen és amikor csak teheti vitorlázik a Balatonon. „A feleségemnek udvaroltam még, amikor a vitorlázás élményével megismerkedtem, ugyanis édesapja sí- és vitorlás edző volt. Egy kalózzal kezdtük a hajózást, aztán fokozatosan váltottunk egyre nagyobbra, volt egy 25-ösünk, Babar, az elefánt nevét viselte. Emlékszem lassú volt, de két gyerekkel igazán kényelmesen szeltük vele a vizet. Mostanában, pontosabban tíz éve már egy elektromos motorossal hajózom.”

Tengeri kalandok

A tévés azt is elmondta, hogy a barátaival gyakran jár színházba és az Adriára vitorlázni. Most 80 évesen is egy ilyen túráról jött haza és büszke arra, hogy a kora ellenére helyt állt a tengeren is.

Szüret és lecsó

Kovács P. József imád főzni, amikor Budapestről megérkeznek hozzá a gyermekei és az unokái lecsót készít nekik, amelyet a fia receptje alapján dob össze, sőt mustot, bort is készít. Nemrég szüretelt, hogy igazi háziborral kedveskedjen a családjának.

Családi étterem

Amikor az egykori tévés Budapestre jön látogatóba, mindig bemegy a családi éttermükbe, a Dérynébe. Ezt még a felesége indította és működtette, ma már a fia, a korábban tévés producerként dolgozó Kovács Kristóf viszi.

Belső harc

A tévés két évvel ezelőtt vesztette el a feleségét, ezt a mai napig nem dolgozta fel, nehezen is beszél róla. „Ez az én belső harcom. Bármit megadtam volna, hogy meggyógyuljon életem párja. De a sors elvette a tőlem, és hiába telnek a hónapok, nincs erőm az elvesztéséről, a hiányáról beszélni.” – mondta szomorúan a legendás bemondó.

Büszke nagyapa

Kovács P. Józsefet nemrég műtötték a szívével, bízik az orvosaiban és a jövőbe tekint. Az egyik unokája ügyesen teniszezik, a másik pedig híres focista szeretne lenni. „Vince hatodikos, és imádja a futballt. Ügyesen bánik a labdával, s ezt nem én mondom, hanem akik látták játszani. Két éve tudniillik a Barcelona fennhatósága alá tartozó budapesti akadémián pallérozódik, és az az álma, hogy egyszer olyan legyen, mint Messi – büszkélkedett a nagypapa.” A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet: “Nem foglalkoztam magammal, a panaszaimmal, csak az volt a fontos, hogy a párom egészséges legyen” – súlyos betegséggel küzd a Tihanyban élő Kovács P. József

Kiemelt kép: Kovács P. József – Forrás: Youtube/Spektrum