Gálfi Dalma megnyerte első WTA-főtáblás mérkőzését a budapesti Római Teniszakadémián zajló, 235 ezer dollár (71,6 millió forint) összdíjazású salakpályás női torna első fordulójában.

Kisebb rangú versenyen is remekelt

A balatonfüredi játékos a múlt héten egyesben és párosban is a döntőig jutott a franciaországi Contrexéville-ben rendezett ITF-versenyen, és csak hétfőn érkezett haza. Remek menetelésének köszönhetően Gálfi Dalma a világranglista 205-ödik helyéről a 176-odikra ugrott.

Az ellenfél

Keddi ellenfele a moldovai születésű, de 2013 óta spanyol színekben induló Aliona Bolsova (151.) volt, aki rögtön elvette az adogatását, és 3:0-ra elhúzott. A 22 éves magyar ekkorra vette fel a ritmust, megnyugodott, és bámulatos rövidítéseket bemutatva kiegyenlített.

A tetkó sem segített

A számos tetoválással borított, rózsaszín hajú rivális 4:5-nél fogadóként két szettlabdához jutott, de a szabadkártyás Gálfi látványos nyerő ütésekkel hárította őket, majd 6:5-nél nem tudta kiszerválni a játszmát. A szettet lezáró rövidítés a magyar teniszező egyértelmű fölényét hozta, aki egy óra elteltével előnybe került.

Ápolni kellett a magyar teniszezőt

A salak fellocsolása alatt Gálfi ápolást és kötözést kért a talpára vízhólyag miatt, majd a folytatásban Bolsova igényelt szemcseppet. A párosban junior wimbledoni bajnok hazai játékos 3:1-re meglépett, majd sorozatban öt brék következett, és végül 5:3-nál Gálfi kiszerválta az 1 óra 51 perces mérkőzést.

Nyilatkozat

„Tudtam hozni a múlt heti jó formámat, de ez párosult némi fáradtsággal, sok meccsem volt Franciaországban” – mondta a boldog győztes. „Örülök, hogy sikerült a mai meccset két szettben befejezni, és persze annak is, hogy ilyen sokan látták az első WTA-főtáblás győzelmemet. Voltak negatívabb pillanatok is, de sokat fejlődtem abban, hogy kijöjjek a hullámvölgyekből” – tette hozzá Gálfi.

A pontos eredmény

Gálfi Dalma-Aliona Bolsova (spanyol) 7:6 (7-4), 6:3. További friss hírek a Balaton partjáról ide kattintva!

Babos Tímea kiesett ezen a versenyen

Babos Tímea sérülés miatt feladta első fordulós mérkőzését. A magyar játékos a bal combján nagy kötéssel lépett pályára, majd rögtön elvesztette az adogatását, és az első négy gémben összesen csak hat pontot nyert. A minszki rivális érezte, hogy Babos nincs százszázalékos állapotban, lendületesen irányított, fokozatosan növelte előnyét, és 22 perc alatt 6:0-ra hozta a nyitószettet.

Sportolói könnyek

Az MTK játékosa könnyezve ült a padon, amíg fellocsolták a salakot, de folytatta a találkozót. A második felvonás alig tíz percig tartott, amikor Babos jelezte, hogy nem tudja folytatni, majd sírva leballagott a pályáról, és még az ilyenkor szokásos nyilatkozatra sem került sor.

A páros az olimpia miatt is fontos

Babos párosban Jani Réka oldalán hétfőn bejutott a negyeddöntőbe, kettősük a tokiói olimpia női páros mezőnyében is ott lesz majd.

Még egy magyar siker

Közben a 4-es pályán párhuzamosan zajló mérkőzésen Udvardy Panna (204.) is bemutatkozott a Hungarian Grand Prix-n, ellenfele az egyiptomi Majar Serif (114.) volt. A kaposvári teniszező igencsak „meghálálta” a szabadkártyát a szervezőknek, és 1 óra 10 perc alatt bravúrral legyőzte esélyesebb ellenfelét.

Címlapfotó: Tatiana from Moscow, Russia