Az idei nyáron ismét magyar költők versei hallhatók a Balaton-környéki vasútállomásokon, mások mellett Ady Endre, József Attila, Kabai Lóránt, Krusovszky Dénes és Varró Dani költeményei is hallhatók lesznek.

Harminc állomáson

Az elmúlt évek sikereit követően, az idén is a nemzeti összetartozás napjától, tehát június 4-étől szeptember 3-áig már harminc vasútállomáson hallhatók versek a Balatonnál. A harminc állomáson harminchárom vers emeli az utazás élményét – tájékoztatott honlapján a MÁV.

Harminchárom költő

A nyári hónapokban harminc Balaton-környéki vasútállomáson olyan költők verseit hallgathatjuk meg várakozás közben, mint mások mellett Ady Endre, Babits Mihály, Dukay Nagy Ádám, Fenyvesi Ottó, Géczi János, József Attila, Kabai Lóránt, Kemény István, Kosztolányi Dezső, Krusovszky Dénes, Kukorelly Endre, Nemes Nagy Ágnes, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Szálinger Balázs, Tolnai Ottó, Vajda János, Varró Dani, Weöres Sándor és Zelk Zoltán. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész elmondása szerint jól érzi magát és próbál nem foglalkozni a kórral. „Nem veszek tudomást a betegségemről, mert különben nem tudom legyőzni. Nem adhatom át magam neki” – mondta az RTL-nek a Magyar Mozgókép Fesztiválon. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Kiváló művészek előadásában

A verseket kiváló művészek: Baj László, Bodor Áron, Cserhalmi György, Csuja Imre, Ecsedi Erzsébet, Für Anikó, Gáspár Sándor, Holecskó Orsolya, Korhecz Imola, Likó Marcell, Mihály Huba, Mihály Péter, Mihály Regő, Müller Péter Sziámi, Nagy Péter, Őze Áron, Szarvas József és Tóth Ildikó mondják el.

A zenei szignált egy tíz éves fiú adja elő

A narrációt Kiss Ernő színművész látja el. A kiváló hangminőség Köves Marcell, a Hevesi Sándor Színház vezető hangmérnökének köszönhető; míg a zenei szignált zongorán a tízéves Czompó Botond adja elő.

Balatonaligától Zalaegerszegig

A versek egészen szeptember 3-áig hallhatók Balatonaliga, Balatonboglár, Balatonfenyves, Balatonföldvár, Balatonlelle, Balatonmáriafürdő, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonvilágos, Fonyód, Siófok, Szabadisóstó, Szántód és Zamárdi állomásokon, valamint Alsóörs, Badacsonytomaj, Balatonakali-Dörgicse, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Keszthely, Révfülöp, Sümeg, Tapolca, Veszprém, Vonyarcvashegy, Zalaegerszeg, Zánka-Köveskál és Zirc állomásokon.

Nagy siker

A Legjobb együttműködés kategóriában, a Civil díj 2022 döntőjébe jutott Balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület szervezésében rendezik meg a Vers a peronon kulturális kezdeményezést idén is. A nagy sikernek örvendő program egyébként már évekkel ezelőtt elindult.

Adventkor is

Tavaly a MÁV, a polgári egyesülettel karöltve, tavaly újabb nagy fába vágta a fejszéjét: a nyári hónapok után az adventi időszakban is elindította a programot, hogy versekkel tegyék még meghittebbé az ünnepet. Az utasok akkor is magyar költők verseit kiváló művészek előadásában élvezhették számos vasútállomáson.

A peron versel, az út zenél

Nem ez az egyetlen, utazáshoz kapcsolható érdekesség Magyarországon: míg a Balatonon a peronok „verselnek”, addig több út zenél hazánkban. Eddig két zenélő utat adtak át: a 67-es út stílusosan a Republic egyik ismert, A 67-es út című számát játssza, míg Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a 37-es főút tavaly átadott, új szakaszán az Érik a szőlő népdal szórakoztatja az arra közlekedőket. Mindkét esetben 80 km/órás sebességnél érhető el a legakusztikusabb zenei élmény. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Ismét versek szólnak a balatoni peronokon. Fotó: illusztráció