Négy balatoni és egy budapesti ingatlant hirdetett meg árverésre a a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Az 5 épületet csak egyben lehet megvenni.

Nagyon sok pénzt remélnek

A licit 3,6 milliárdról indul. A csomagban benne van a siófoki Erzsébet szálloda is – írja a napi.hu. Az online árverés érdekessége, hogy a négy balatoni – három vízparti – egykori üdülőt, valamint egy Római-part közeli, Nánási úti ingatlant csak csomagban lehet megvásárolni.

Elindult a folyamat

Az elektronikus aukció iránt érdeklődőknek 2020. december 30-ig már be kellett fizetniük a 905 millió forintos árverési biztosítékot, licitálni pedig 2021. január 4. 8 órától január 6. 21 óráig lehet – derül ki az árverési hirdetményből.

Siófok – Erzsébet szálloda

Azingatlan kikiáltási ára – az üzemeltetéshez szükséges ingóságokkal együtt – bruttó 2,09 milliárd forint. Közvetlen parti ingatlan, azonban a Balatontól egy 30 méteres parti sáv választja el, amely nem része az ingatlannak, szabad strandként működik” – olvasható a pályázati kiírásban.

Közismert szálloda

Az MNV szerint a park és az épületek jó állapotban vannak, gondozottak, rendezettek. Az ingatlanon két 1980-ban házgyári „nagypaneles” technológiával épült szálloda- és kiszolgáló épület áll, amelyek több emelete belső felújításon esett át 2012-ben.

Balatonakali – Vakáció táborhely

A Vakáció táborhely nem vízparti, hozzávetőleg 1,3 kilométerre van a Balatontól; a települést átszelő a 71-es számú főút Balatonnal átellenes oldalán található, a Fenyvesalja utca 3. szám alatt. 139 millióért árulják az 1970-es években épült húsz faházat, valamint hat tégla, illetve fa könnyűszerkezetes épületet. Ez lényegében egy üdülőtábor, amelyhez sportpálya is tartozik.

Van egy jogcímnélküli használója

Ami gond lehet, hogy az egykori üdülőtábort a – több önkormányzat által alapított – kiskunhalasi Vakáció Közhasznú Nonprofit Kft. üzemeltette, amely a 2012-ben kötött egyéves bérleti szerződésének lejárta után jogcím nélküli használóként birtokolja az ingatlant.

Balatonlelle – ősfás üdülő

A Köztársaság utca 40. szám alatt lévő, 5,5 ezer négyzetméteres üdülőingatlan észak felől teljes szélességében vízparttal rendelkezik és a növényzete ősfás, parkosított. Az ingatlant déli irányból a Köztársaság utca és az azzal párhuzamosan futó a Budapest-Nagykanizsa vasútvonal határolja. Az irányárát 285,7 millió forintban határozta meg az MNV.

Ki lehet a vevő, csak nem?

Az ingatlan nyugati szomszédja a 160 férőhelyes kikötővel és szálláshelyekkel rendelkező BL Yachtclub & Apartments. A klub kikötőjének építése és későbbi mederkotrása is hullámokat vetett a sajtóban évekkel ezelőtt. Tulajdonosi szálai, nagyon sok áttétellel, a felcsúti milliárdos Mészáros Lőrinchez vezetnek.

Balatonlellén van egy értékesebb ingatlan is

Az ifjúsági táborként is hasznosított Tópari üdülő évekkel korábban a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat üdülője volt. Az irányára 860 millió forint, amit még 9 millió forint értékű ingóság is kiegészít. Az ingatlanon egy ötszintes üdülőépület, nyolc faház, egy portaépület és melléképület áll, a parkja, növényzete ápolt, gondozott. A vevőnek a vízparton biztosítani kell egy 30 méter széles közhasználatú, el nem zárható sávot.

A budapesti üdülő a Duna-parton

Az ingatlancsomag ötödik eleme egy budapesti, III. kerület Nánási út 27. szám alatti, amiért 235 millió forintot kér a nemzeti vagyonkezelő. Az ingatlan a fővárosi önkormányzat 2019. november 8-ai rendelete alapján jelenleg változtatási tilalom alatt álló területen, ártéren fekszik. Több éve nem használják, „jelenleg hajléktalanok általi jogcím nélküli használtban van” – olvasható az árverési hirdetményben.