Helyenként 20 Celsius-foknál magasabb hőmérsékletet is mértek szerdán – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán, ahol úgy fogalmaztak: „nincs mese, itt a tavasz”.

Egyik helyen tavasz, a másikon tél

Nyugaton már kora délután volt olyan település, ahol elérte a 20 fokot a hőmérséklet. Siófokon ugyanakkor még csak 5 fokot mutatott a hőmérő, mivel ott akkor még párás, hűvös, nyirkos volt a levegő.

Alig 10 km a távolság

Az Időkép még nagyobb különbséget mért. Méréseik szerint Veszprémben volt a legmelegebb, 21,7 fokkal. Ezzel szemben a Balaton északi partján, Csopakon mindössze 5,8 fok volt szerdán napközben.

Ez volt az oka

Ennek oka, hogy gyenge délies szél az északi partra fújja a tó fölötti hűvösebb, nedvesebb levegőt. A másik, hogy a víznek nagy a fajhője, ezért lassabban melegszik a környezeténél. Vagyis a hidegebb víz mellett nemigen alakul ki kánikula.

Az ország többi részén

Délután 3 órakor a Tolna megyei Simontornyán volt a legmelegebb, ott 20,8 fokot rögzítettek. Ezt követte 20,7 fokkal a Veszprém megyei Devecser és a Bács-Kiskun megyei Kiskunfélegyháza.

Nyugaton már nagyon meleg van

A meteorológiai szolgálat szerdai 3 órás adatokat tartalmazó térképe alapján az ország nyugati felében volt melegebb, de keleten is mindenütt 10, a legtöbb helyen 15 foknál is magasabb volt a hőmérséklet.

Ma is meglesz a 20 fok

Az előrejelzés szerint csütörtökön a csúcshőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de a tartósabban borult, ködös északkeleti tájakon csak 9-14 fokot mérhetnek. Komolyabb lehűlés a következő napokban sem valószínű.

További balatoni időjárási hírekért kattints ide!

Köd lesz országszerte, avagy mi várható péntekre

Az éjszaka képződő köd napközben a legtöbb helyen feloszlik, kisüt a nap, de főként északkeleten helyenként tartósabban is megmaradhat a köd, illetve a rétegfelhőzet, ott néhol szitálás is előfordulhat.

Jön egy hidegfront, de nem lesz túl erős

Késő este, éjszaka észak felől hidegfront szakadozott felhőzete érkezhet. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 19 fok között várható, de a tartósabban ködös vidékeken ennél hidegebb is lehet.