Mától nem kell maszkot viselni a MÁV és a Volánbusz peronjain. A járműveken továbbra is kötelező elfedni a szájat és az orrot, a nyitott megállókban azonban már megszabadulhatunk a maszktól.
Nem kötelező a maszk a peronokon
„A járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező arcmaszk használata a szabadtéren lévő peronokon a MÁV és a MÁV-HÉV állomásain és megállóhelyein, valamint a Volánbusz állomásain és megállóiban” – írja közleményében a MÁV.
Zárt helyeken nincs változás
A közösségi közlekedési járműveken, azaz a vonatokon, a héveken és a buszokon, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben továbbra is viselni kell a szájat és orrot eltakaró maszkot. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Orrot és szájat el kell fedni
A maszkviseléssel kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok – a nyitott peronon várakozás kivételével – továbbra is érvényesek, azaz a hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenki köteles orvosi-, munkavédelmi-, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot viselni, olyan módon, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje, többek között a tömegközlekedési eszközön és minden olyan helyiségben, amelyben tömegközlekedési eszközre várakoznak az utasok.
Folyamatosan ellenőriznek
A közlekedési társaságok járatain is folyamatosan ellenőrzik az utasok maszkviselési kötelezettségének betartását.
8 ezer forint a büntetés
A szabályszegő utast először figyelmeztetik, amennyiben a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, 8000 forintos pótdíjat szabhatnak ki, illetve ki is zárhatják az utazásból – írja a BudaPestkörnyeke.hu.
Rendőri segítség
További ellenszegülés esetén pedig a vonatok személyzete rendőri segítséget is kérhet, hogy a renitens utassal szemben intézkedjen és feljelenést tegyen.
Tartsák be a szabályokat
A MÁV-Volán-csoport vállalatai továbbra is arra kérik utasaikat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket.
Megvan az 5 millió beoltott
“Kedves Maszk, goodbye! Megvan az ötmilliomodik beoltott, közterületen nem kell többé maszkot viselni ” – írta a közösségi oldalára feltöltött videó mellé a miniszterelnök szombaton, aki arról is beszélt a felvételen, hogy a célt most elértük.
Megszünt a közterületi maszkviselés
Ez azt jelentette, hogy a kormány rendele szerint ezzel megszünt a közterületi maszkviselés, illetve eltörölték a kijárási tilalmat. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció