Megtépázta a Kékszalag mezőnyét is a hétfői vihar. A verseny azonban nem marad el, a szövetség és a hajósok kisegítik egymást. A vitorlások rekordközeli eredményre számítanak, mert nagyon szeles verseny várható.

130 km/h-ás széllökések

Ahogy azt az elsők között megírtuk itt a BalatonKörnyéke.hu hírportálon hétfő délután 130 kilométeres széllökésekkel érkezett meg a zivatargóc a Balatonfüred környéki régióba, több hajó megsérült a kikötőkben, illetve a parton, a katamaránok közül három hajónak már biztosan komoly kárai vannak, de sok hajó nem tud majd rajthoz állni. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél is többen követnek minket, az erősebb napokon mi vagyunk a Balaton vezető hírportálja.

Szeles rajt lesz

A vitorlák sérültek a kikötőkben, de ezeket a sportolók cserélni vagy javítani tudják, úgyhogy nagyon bíznak abban a Kékszalag szervezői, hogy a viszonylag erős szeles csütörtöki rajtnál 500 hajó feletti és 3000 körüli versenyző mezőny vág neki a 155 kilométeres távnak – mondta Holczhauser András a Kékszalag főtitkára az InfoRádióban.

10 milliós károk

A főtitkár szerint csak a szövetséghez tartozó Kékszalag Portban több tízmillió forintos kár érte a hajókat, a nagyon erős, körülbelül 10-15 percig tartó szél miatt.  A viharos időjárás várhatóan nem akadályozza a startot, mert az időjárás-előrejelzés szerint szerdán átvonul a hidegfront erős, viharos széllel, csütörtökön élénk, erős északnyugati szélben indulhat majd a mezőny.

Rekordidő várható

Ha a 15-20 csomó körüli szél ténylegesen bejön csütörtökön, akkor akár rekordközeli eredményre is számítunk, az első hajók megérkezhetnek Balatonfüredre a kora délutáni órákban – mondta a főtitkár. A start reggel kilenckor lesz Balatonfüreden.

Ezt kell tudni a Kékszalagról

A Kékszalag vitorlásverseny Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenye, amelyet minden nyáron a Balatonon rendeznek meg. Az 1934 óta megrendezett viadal célja, hogy a résztvevő hajók a legrövidebb idő alatt megkerüljék a kijelölt távot, amely több mint 150 kilométer hosszú. A verseny Balatonfüredről indul és oda is érkezik vissza, útvonalán érinti többek között Balatonkenesét, Keszthelyt és Tihanyt is. A Kékszalag igazi ünnep a vitorlázás szerelmeseinek: nemcsak profi versenyzők, hanem lelkes amatőrök is vízre szállnak, így a tó felszínét színes vitorlák tengere borítja el, és ezernyi hajó méri össze gyorsaságát és kitartását a balatoni széllel és hullámokkal.A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél is többen követnek minket, az erősebb napokon mi vagyunk a Balaton vezető hírportálja.

Így fújt a szél a Balatonon hétfőn

Kiemelt kép: Vihar Balatonfürednél – Fotó: BalatonKörnyéke.hu