A strandfenntartási költségek drasztikusan megdrágultak a Balaton-parti településeken. A polgármesterek jellemzően 20-30 százalékkal nagyobb összeggel kalkulálnak, mint a tavalyi évben.

Emelkedtek a költségek 

Néhány településen az önkormányzat sokáig kitartott az ingyen strand, ingyen parkolás elve mellett, ám miután a fürdésre alkalmas partszakaszok költségei egyre durvábban emelkedtek, kénytelenek voltak forrást találni hozzájuk, s így egyes településrészeken fizetőssé tették a parkolást.  A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

2 ezer forint is lehet a belépő 

Ennek megfelelően a strandbelépők ára is jelentősen emelkedni fog a legtöbb településen, ami azt jelenti, hogy egyre kevesebb strandra lehet majd ezer forint alatt bejutni, sőt, egyes helyeken kétezer forintnál is drágább lehet egy felnőtt strandbelépő ára.

Kedvezményeket adnak 

A helybeliek és a nyaralótulajdonosok számára más településeken is kedvezményt adnak az önkormányzatok, melyek sokszor a hétközi vendégeknek is olcsóbb belépést biztosítanak, Siófokon például harmadával kerül kevesebbe a belépő munkanapokon.

Pénzért lehet fürdeni

21 tóparti településen már csak pénzért lehet fürdeni a Balatonban, 11 esetében pedig fizetős és ingyenes partszakaszokat is találni lehet. Más településeken viszont a parkolás fizetőssé tételével igyekeztek fedezni a dráguló költségeket, hogy továbbra is ingyenesen látogatható maradjon a helyi szabadstrand.

Fizetős lett a parkolás 

24.hu szerint korábban csak a nagyobb tóparti településeken kellett fizetni a parkolásért, azonban mára kisebb helyeken is (jellemzően a strandok, a látnivalók közelében, illetve a centrumokban) fizetőssé tették azt. De az is kiderült, hogy idén nyáron jellemzően 300-400 forint körül alakul az óránkénti tarifa a Balatonnál.

Zamárdi 

Zamárdiban bizonyos városrészekben már öt éve fizetni kell a parkolásért, zónától függően óránként 350-400 forintot, ami látható drágulás a tavaly 300-hoz képest. A napi bérlet ára is 25 százalékkal, 2500-ra nőtt, ami azonban még így is komoly kedvezmény, hiszen 9-21 óra között kell fizetni. 

Siófok, Balatonfölrvár és Füred

Siófokon a legolcsóbb díjköteles övezetben 200, a kiemeltben 600 forint egy óra várakozás, Balatonföldváron a kijelölt zónákban 350-450 forint a parkolás, Badacsonyban 300-500 forint, Balatonfüreden 200-440.

Tihany a legdrágább 

Fonyódon 300, a piacnál 500, igaz, ott a napijegy ennyi, míg Keszthelyen 240-400 forintot kérnek el egy óra várakozásért. A tóparti településeken a legdrágább Tihanyban letenni az autót, ugyan a faluban akadnak övezetek, ahol csak 300 egy óra, ám a központban, az apátság környékén 800 forint.  A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció, Tihanyi Apátság