Pár napra vagyunk június 1-től, a meteorológiai nyár kezdetétől, a mostani hétvége mégsem a jó melegről és a hívogató strandidőről szól, azonban a vitorlázók örülhetnek, mert szép időben jól lehet majd hajózni.

Élénk marad a szél

Péntek délelőtt a keleti medence térségében még lehetnek erősebben felhős körzetek, területek majd ott is csökken a felhőzet. Napközben erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, de emellett hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap. Néhol kialakulhat zápor. Többnyire élénk marad az északnyugati szél, a várt legerősebb széllökések 30-35 km/h-közé tehető, egy-egy széllökés maximális sebessége azonban, az óránkénti 40-45 km/h-t is meghaladhatja. Kora reggel 9-12, délután 20°C körüli maximumok prognosztizálhatóak. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Változatos idő a hétvégén

A hétvége folyamán is marad a változatos, bohótos jellege az időjárásunknak. Ugyan több-kevesebb napsütés mindkét nap lehet, de marad az intenzív gomolyfelhő-képződés, és ahogy ezek a gomolyfelhők ahogy a magasba törnek, majd pedig összetornyosulnak záporokat, zivatarokat is okozhatnak.

Az átlagnál hűvösebb lesz

Emelett meghatározó eleme lesz a légkörnek az élénk, néhol erős szél is. A reggeli intervallumban 9-11, míg délután a sokéves május végi klimatológiai átlagtól jóócskán elmaradnak a csúcsértékek ugyanis jellemzően ezen a két napon délután 17-18°C-nál melegebb nem igazán várható.

Viharjelzés

Érdemes lesz fél szemünkkel a viharjelző LED lámpákra figyelni, ugyanis könnyen elképzelhető hogy viharjelzési fokozat is lesz elrendelve. A viharjelzés aktuális állását a BalatonKörnyéke.hu hírportál címlapján bármikor megnézheted, az alábbi térképünk ott könnyen, gyorsan elérhető.

Hideg a víz

A Balaton vize Siófoknál 14°C-os, mely úgyszintén több fokkal elmarad az ilyenkor elvárt vízhőmérsékleti értéktől, fürdésre nem alkalmas. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A részletes időjárási-prognózist a Meteo Balaton csapata: Lupek Péter, Bakota Zsolt, Sváb Zsombor, és Mátyus Árpád készítette. Borítókép: Szilágyi Eszter- Siófoki Viharjelző Obszervatórium