Site icon Balaton Környéke

„Most épp az Ezüstpartot szemelték ki maguknak” – Brutális módon elszálltak az ingatlanárak a Balatonnál

Füredi-öböl

Füredi-öböl

Továbbra is hatalmas az érdeklődés a balatoni ingatlanok, nyaralók iránt, és ez látszik is az árakon. Jelenleg Tihany és Zamárdi a két legfelkapottabb település a magyar tenger körül, ezeken a helyeken a négyzetméterárak már jóval az egymilliós határ felett vannak.

Elszabadultak az árak

Alig néhány éve még 200 ezer forintba került a balatoni ingatlanok négyzetmétere, viszont mára már 500–600 ezer forintra rúg ez az érték, de a tóhoz közeli helyeken ennél csak magasabb árakkal találkozhatunk. „A csillagászati összeg nem számít meglepetésnek” – mondta az InfoRádiónak Mester Nándor, az Mfor Privátbankár lapcsoport vezető ingatlanpiaci elemzője, aki szerint a térségben egy folyamatos, három-négy éve tartó áremelkedés tapasztalható.

Tihanynál 1 millió fölött vannak a négyzetméterárak

Sok új beruházás

Mint mondta, a Balatonnál rengeteg új beruházás zajlik, és tulajdonképpen nem is találni olyan települést, ahol ne építenének valamilyen társasházat. Szerinte a déli parton, egyes településeken, például Zamárdiban kiemelkedő az áremelkedés, ugyanis a városban március közepén átlépte az 1 millió forintot a négyzetméterenkénti átlagár. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Siófokot is imádják

Ezzel együtt Siófokon is sorra kelnek el az ingatlanok, és a magas árak sem riasztják el a vásárlókat. Bár az üdülővárosban korábban is magasak voltak az árak, az áremelkedés ott is tapasztalható: „most épp az Ezüstpartot szemelték ki maguknak a különböző fejlesztők”. EZ IS ÉRDEKELHET: Ismertebb politikusok, akik bevallottak balatoni ingatlant

Ez a helyzet az északi parton

Az ingatlanpiaci elemző szerint az északi parton egyértelműen Tihany és Balatonfüred a két legdrágább település, ahol már egyébként igyekeznek gátat szabni a túlépítésnek. Ha azt nem is tudják megakadályozni, hogy a tótól kicsit távolabb, másfél–két kilométerre, de azért még bőven a városon belül ne alakuljanak ki mini lakótelepszerű övezetek.

Vagy a luxust, vagy a praktikusat keresik

Mester Nándor elmondta, hogy a luxus és a praktikusság a két szempont, ami most meghatározza az ingatlanpiacot. Az ingatlanfejlesztők ezt a két igényt próbálják kiszolgálni: a luxus tekintetében 60-70-80 négyzetméteres lakásokat kínálnak, míg a másik esetében olyan stúdiólakásokat ajánlanak a vásárlóknak, amelyek 20-30 négyzetméteresek, hiszen a vevő úgyis csak aludni megy oda a nyaralása során. NE HAGYD KI EZT SEM: 3,6 milliárdért árusítanak ki balatoni üdülőingatlanokat, csak egyben lehet őket megvenni

Bérleti piac jelentheti a mentőövet

A szakértő szerint a teljes balatoni szezont feltehetően a bérleti piac fogja megmenteni, mivel szerinte a rengeteg építkezésnek köszönhetően meg fognak jelenni olyan vállalkozások a bérlői oldalon, amelyek az embereiket, dolgozóikat ezekben a bérleményekben fogják elszállásolni. Mester szerint az előszezonban is legalább 250–300 százezer forintot kell fizetni havonta egy apartmanért, ahol 4-5 ember is elfér, ami a főszezonban akár a duplájára is fölmehet. KAPCSOLÓDÓVidéken Veszprémben a legjobb élni egy ingatlanos felmérés szerint

Ez is érdekelhet

Drága lehet egy hosszú hétvége

Az elemző továbbá úgy gondolja, hogy minél messzebb megyünk a Balatontól, annál olcsóbb lakásokkal fogunk találkozni, miközben egy 4-5 napos hosszú hétvége a családnak a tóhoz közel több százezer forintjába is kerülhet. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Balatonfüred – Forrás: BudaPestkörnyéke

Exit mobile version