Újabb autóutat adtak át Balaton környékén. Most Balatonszentgyörgy és Zalaegerszeg összeköttetését biztosító M76-os autóút első majdnem 6 km-es szakaszát adták át a forgalomnak.

Majdnem 6 km hosszú

A Balatonszentgyörgy, Zalaegerszeg és Körmend összeköttetését biztosító M76-os autóút első, 5,6 kilométeres szakasza egyben a leendő M9-es gyorsforgalmi körgyűrű része is lesz majd. Az M7-es holládi csomópontjától induló új szakaszon 110 kilométeres sebességgel haladhatnak a személygépkocsik.

22 milliárdba került

Nagy Róbert, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt. vezérigazgatója elmondta: a mostanáig 21,7 milliárd forintból – elkészült 5,6 kilométeres autóút kivitelezését 2018-ban kezdte el a Strabag. Balatonszentgyörgynél, valamint az M7-es holládi lehajtója mellett körforgalmú csomópontot építettek ki, az autópálya felett kerékpáros hidat és alatta aluljárót nyitottak a gyalogosoknak és a bicikliseknek, illetve két vadátjárót is kialakítottak.

Még 33 km készül

Zajlik és várhatóan 2022-re készül el a Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta közötti 3 kilométeres szakasz, amelyhez kapcsolódóan a 71-es és 76-os főút új kereszteződését már forgalomba helyezték. A még hiányzó mintegy 33 kilométeres útvonalat két szakaszban, de egy ütemben építik majd, ezeknek egyelőre az előkészítése zajlik.

Sármelléki repülőteret is könnyen el lehet majd érni

Mint elmondta: Fenékpuszta és Sármellék között 11 kilométernyi gyorsforgalmi út épül pihenőhellyel, illetve külön bekötésekkel a sármelléki repülőtér, valamint Keszthely irányába, de kerékpárút is készül ezzel párhuzamosan.

5G mobilhálózat

A Sármelléktől Zalaegerszeg keleti részéig vezető 23,5 kilométeren belül lesz a 11 kilométeres speciális tesztszakasz, ahol 5G-s mobilhálózatot, mobil terelőfalakat, az úttest automatikus jégtelenítését is megvalósítják az önvezető és elektromos autók közúti vizsgálata érdekében.

Tesztpálya

Nagy Róbert jelezte még: Zalaegerszeg keleti és északi oldala között 9,2 kilométeren folytatódik majd az M76-os, ami közvetlen kapcsolatot nyújt majd a tesztpályához, a leendő kamionterminálhoz és logisztikai központhoz, tehermentesítve ezzel a város közlekedését is.

30 perc alatt Zalaegerszegre

Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő első, közel 6 kilométeres szakasz elkészültével közelebb kerül megvalósításához az a kormányzati cél, hogy minden településről 30 percen belül elérhető legyen a gyorsforgalmiút-hálózat – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára csütörtökön Balatonszentgyörgyön.

Kétszer két sáv

Ágostházy Szabolcs az M7-es és Balatonszentgyörgy között kiépített kétszer kétsávos autóút avatásán arról beszélt, hogy a 3200 milliárd forintos költségvetésű útprogram 2016-os indításakor a magyarországi települések fele és a lakosok közel háromnegyede esetében volt lehetőség valamelyik autópálya fél órán belüli elérésére.

Gyorsforgalmi-hálózat

2025-re már a hazai települések háromnegyedére, illetve tízből kilenc magyar emberre lesz igaz, hogy 30 perces távolságra lakik a gyorsforgalmiút-hálózattól – fogalmazott az államtitkár.

Vidéki nagyvárosok

A vidéki nagyvárosok és a kiemelt gazdasági térségek közötti gyorsabb és kényelmesebb eljutás megteremtése után az országos körgyűrűk elemeinek kiépítése következhet. Ezek egyike a leendő M9-es, ami Sopronból Szombathelyen, Zalaegerszegen, Keszthelyen, Kaposváron, Pécsen, Mohácson, Szegeden, Békéscsabán és Debrecenen át vezet majd Nyíregyházáig – ismertette az államtitkár.

MTI/BalatonKörnyéke – Kiemelt kép forrása: MTI/Varga György