A helyi lakosok beszámolója szerint csütörtökön és pénteken favágók jöttek volna Csopakra, hogy egy közel 30-35 darab platánfából álló fasort kivágjanak egy vasúti vezeték miatt. A csopakiak már korábban is azt mondták, hogy szerintük meg lehetett volna oldani a tervezést úgy, hogy ne kelljen lemondani a fákról, most azonban a polgármester jelentette be, hogy változott a terv.

30-40 éves fákat akarnak kivágni

A Balaton északi partján fekvő Csopakon a vasút villamosítása miatt terveztek kivágni a héten egy 30-35 darab fából álló platánfasort, amely egy vasúti vezeték mentén fut végig. A magas fákat 30-40 évvel ezelőtt ültették a Vasút utcában, ám a vasútfejlesztés miatt a vasúttársaság a fák kivágása mellett döntött, ezen felháborodtak a helyiek, ezért most a polgármesternek kellett lépnie az ügyben – írja a Hírbalaton.

Csopakon áll a fasor

Mindent megtett a fákért

Ambrus Tibor, Csopak polgármestere korábban azt nyilatkozta, hogy mindent megtett a fasor megmaradásáért, írásban fordult a vasúttársasághoz, de mint kiderült, az észak-balatoni vasút villamosítása kiemelt állami beruházásnak számít, amibe a helyi rendeletek, illetve a polgármester nem nagyon szólhatnak bele. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Átkerülhetne a vezeték a másik oldalra

A hosszú platánfasor mellett egy a vasút villamosításához szükséges, oszlopokra szerelt vezetéket húztak fel, azonban egy rendelet szabályozása szerint semmiféle növényzet nem lehet a vezeték biztonsági övezetében. A vezeték és a platánok nem férnek meg egymás mellett, ezért a helyiek azzal az ötlettel álltak elő, hogy mi lenne, ha a vezeték a fasor másik oldalára kerülne át, azonban ez sem lehetséges, mert a vasút másik oldalán a vezeték túl közel haladna egy buszmegállóhoz és a megállóhoz vezető lámpasorhoz.

Egyelőre nem vágják ki

Faramuci helyzet állt elő, de végül Ambrus arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a fákat egyelőre nem vágják ki az egyik helyi rendelet miatt, amely a madarak szaporodási és vegetációs időszakában, vagyis március 1. és augusztus 31. között tiltja a fák kivágását. Most az a félmegoldás született, hogy a fákat csak annyira csonkítják meg, hogy azok ne zavarják az újonnan felhúzott vezetéket. A fakivágásokra viszont fel kell majd készülni szeptemberben.

Menteni a menthetőt

„Annyit tehettünk, hogy a fasor kivágásához csak úgy járultunk hozzá, ha azzal egy időben új, kisebb növésű gömbjuharfákat ültetnek a kivágott fák helyére” – mondta a polgármester.

Sietnie kell a kivitelezőnek

A teljesen egészséges, 30-40 éves fák kivágása nagy felháborodást keltett a csopakiak körében, azonban a másik oldalról nézve a Szabadbattyán-Balatonfüred vasútvonal villamosításához szükséges felső vezeték próbaüzemét napokon-heteken belül meg kell kezdenie a kivitelezőnek a szoros határidők miatt. Ugyanakkor a csopakiak azt is sérelmezték, hogy nem kaptak felvilágosítást a tervekről, sőt a fák kivágásáról is csak a múlt héten kaptak tájékoztatást, amikor már késő lett volna bármilyen intézkedéshez.

Megcsonkítják a lombkoronájukat

Ambrus Tibor szerint a fák kivágásához képest most jobb a helyzet Csopakon, bár úgy gondolja, a megcsonkított fák látványa is sokakban felháborodás fog kelteni. Meglátása és személyes véleménye szerint jobb megoldás lett volna, ha az önkormányzat feltételeit teljesítve a fasort a kivágáskor azonnal pótolták volna kisebb növésű gömbjuharfákkal.

8 fa túl fogja élni

A polgármester azt is kiemelte, hogy a kivitelező eredetileg a teljes, mind a 33 fából álló fasort kivágatta volna, ehhez képest 8 fa kivágásához nem járult hozzá az önkormányzat, mivel ezek a fák kívül esnek a vezeték biztonsági zónáján. Így tehát 25 fa kivágására és pótlására kerül majd sor szeptemberben. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Közleményben a fakivágás részletei

Kiemelt kép: Csopaki platánfasor – Forrás: Google