Oberfrank Pál színházigazgató háláját fejezte ki társulata valamennyi tagjának a koronavírus-járvány idején végzett munkájukért.

A neves intézmény vezetője kiemelte, hogy büszke a társulat helytállására, akik a veszélyhelyzet kihirdetését követően 14 ezer maszkot és 200 védőruhát gyártottak le – adta hírül az MTI. Bár a színház falai közt nem tudtak játszani a közönségnek, számos online térben megtartott program mellett kitelepüléseikkel Veszprémben és a megyében 74 helyszínen szórakoztatták az embereket.


Arról is beszél a színművész, hogy a nyári időszakban pótolták az elmaradt előadásokat, megtartották az érzékenyítő fesztivált, valamint a III. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivált is, melyről a Balatonkörnyéke.hu is beszámolt.


Azt is elmondták a társulati ülésen, hogy a tavalyi évadban a Veszprémi Petőfi Színháznak 21 408 bérletese volt, 76 307 fizető néző előtt 267 előadást tartottak.

Az évadnyitón Módri Györgyi színművész Latinovits-díjat, Kósa Tímea kellékes pedig Medgyaszay-díjat vehetett át.
Oberfrank Pál bejelentette: az új évadra három színész, Horváth Csenge, Bajor Lili és Kulcsár-Székely Attila érkezett a társulatba.

Mindezek mellett arról is tájékoztatott az intézmény, hogy a 2020/2021-es évadában öt nagyszínházi bemutatót láthat a közönség. Eisemann Mihály-Éri Halász Imre-Békefi István Egy csók és más semmi című operettjét Lendvai Zoltán, Aldo Nicolai Hárman a padon című komédiáját Deák Krisztina, Lévay Szilveszter-Michael Kunze Mozart című musicaljét Somogyi Szilárd, Bródy Sándor A tanítónő című falusi életképét Oberfrank Pál, Michael Frayn Ugyanaz hátulról című vígjátékát pedig Funtek Frigyes rendezésében állítják színpadra.

A Latinovits-Bujtor Játékszínben is öt bemutató lesz: Gyökössy Zsolt A második teríték című színjátéka, Carol Rocamora Kezed örökké szorítom című színdarabja, Pásztor Márk Frontátvonulás című Cseh Tamás-estje, Piros Ildikó Abigél titkai – Töredékek az írónő életéből című önálló estje, valamint Lengyel Nagy Anna írói sorozatából, az Élettörténetekből egy kettős darab érkezik: A mi Józsink és az Erzsike.


A gyermek- és ifjúsági kínálatban Csukás István Diótörőcske, valamint Keménykalap és Krumpliorr című mesejátéka is szerepel. Emellett Hedry Mária-Radvány Balázs Kukamese című zenés mesejátékát és a Kabóca Bábszínházzal együttműködve Buda Ferenc, Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás Csillaglépő csodaszarvas című darabját is láthatja a közönség.

Kiemelt kép: Veszprémi Petőfi Színház – Forrás: www.petofiszinhaz.hu