A Strand fesztivál a Facebook-oldalán jelentette be, hogy idén nem tudja megrendezni az eseményét Zamárdiban. A fesztivál üzemeltetői szerint a balatoni város nem engedélyezett egy tömegrendezvényt sem, így a Strandnak most költöznie kell.

Költözik a Strand fesztivál

Szomorú bejegyzésben tudatta a Strand fesztivál a közönségével, hogy idén nem tarthatják meg a rendezvényt a tóparton fekvő Zamárdiban, ugyanis a város idén nyáron nem engedélyezte a tömegrendezvények megtartását. Mivel a tiltás minden eseményre vonatkozik, ezért a Strand fesztivál tulajdonosai új hely után kezdtek keresni. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Keresik az új helyszínt

„A döntést elfogadva a közös jövőben bízva váltunk el egymástól” – írták a bejegyzésben, de hozzátették, hogy jelenleg is azon dolgoznak, hogy más helyszínen, más formában, de mindenképp megrendezhessék az eseményt, és újra találkozhassanak a fesztiválozókkal.

Készülnek a nyárra

A Strand fesztivál szerint a költözés miatt egyeztetnek a hazai és nemzetközi fellépőkkel, és már az előkészületekkel is jól haladnak. Ugyanakkor a fesztiválnak még szüksége lesz néhány napra, hogy rendeződjenek a költözés körüli események, mindenesetre a közönséget igyekeznek majd időben tájékoztatni.

Még nem sokat tudni

„Pár napra még szükségünk van ahhoz, hogy mindent elmondhassunk Nektek. A részletekkel június 4-én, pénteken jövünk!” – írták a bejegyzésben.

Elmaradnak a legnagyobb fesztiválok

Mint megírtuk, a járványhelyzet miatt kénytelen volt idén is elhalasztani a legnagyobb fesztiváljait Zamárdi városvezetése, így idén is elmarad a Balaton Sound. A legnagyobb balatoni zenés rendezvényen kívül nem tartják meg idén a VOLT és a Sziget Fesztivált sem, azonban a Fishing on Orfű egy augusztusi pótdátumon tartaná meg a rendezvényét.

Sokakat vonz a Sound

„A Balaton Sound mára Európának egyik fontos, Magyarországnak pedig a legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja lett, amely komoly turisztikai vonzerővel bír és több tízezer hazai és külföldi vendéget jelent évente. Egyelőre azonban nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom ilyen mértékben újrainduljon Európa-szerte, mindemellett pedig a hazai közönségünk biztonsága és egészsége számunkra mindennél fontosabb. Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a fesztivál kapuit” – mondta korábban Fülöp Zoltán fesztiváligazgató.

Várták már a szezont

Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója azt mondta, hogy közönséghez és a fellépőkhöz hasonlóan ők is arra készültek, hogy idén meg tudják rendezni a fesztivált, de mivel a VOLT-ot júniusban tervezték megtartani, ezért az eseményt kénytelenek voltak elhalasztani. „Az idei line-uppal a megszokottnál jóval korábban készültünk el, azonban még meghirdetni se volt lehetőségünk a 2021-es sztárokat” – mondta Lobenwein, aki szerint a járvány miatti bizonytalanság miatt kellett a halasztás mellett dönteniük.

Nem tartják meg a Sziget fesztivált sem

„Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket – látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén – arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk” – indokolta a halasztást Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője.

2022 a cél

A fesztiválszervezők a koronavírus-járvány miatti nehézségek miatt most a ’22-es nyári szezonra készülnek, hogy méltó rendezvényekkel várhassák a közönségüket a nagy visszatéréskor. Kádár Tamás elmondta, hogy a fesztivál nélkül két év rendkívül nehéz helyzetbe sodorta a fesztiválokhoz kapcsolódó cégek és dolgozók életét, de ennek ellenére hisznek abban, hogy a jövő nyár újra a közös szórakozásról és a felejthetetlen élményekről fog szólni. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Strand fesztivál – Forrás: Facebook