Az áprilisi 9,5%-ról májusban 10,7%-ra emelkedett az infláció Magyarországon – közölte a KSH szerda reggel. Ilyen mértékű áremelkedésre legutóbb 1999 decemberében volt példa, vagyis ebben az évezredben még nem láttunk hasonlót. Ráadásul valószínűleg még nem ez volt a csúcs, az elemzők szerint a következő hónapokban további emelkedés jöhet.

Rakétaként lőttek ki az élelmiszerárak

Májusban bőven 10 százalék fölé nőtt az infláció. Ennél is rosszabb hír, hogy várhatóan ez sokáig így is marad, azaz a pénzromlás érdemben csak jövőre csökkenhet. A Központi Statisztikai Hivatal friss jelentése szerint májusban 10,7%-kal nőttek az árak az előző évhez képest. A KSH adatai szerint mostanra egyértelműen az élelmiszerek áremelkedése húzza az inflációs rátát felfelé, májusban 18,6%-kal voltak magasabbak az élelmiszerárak, mint egy évvel korábban, de még az előző hónaphoz képest is 3,5%-os volt a drágulás. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szomorú toplista

Átlagon felüli mértékben drágultak a tartós fogyasztási cikkek is, melyek ára 11,4%-kal emelkedett, illetve az egyéb cikkek és üzemanyagok esetében mért 10,5%-os drágulást a statisztikai hivatal. Az élelmiszerek ára között durva drágulások is vannak. Ez a legnagyobb áremelkedések döbbenetes toplistája az élelmiszereknél. A margarin 41,4 százalékkal kerül többe, a kenyér 37,5, a sajt 35,4, a baromfihús 34,3, a száraztészta 33,3, a tejtermékek 30,3, a tojás 29,9, a péksütemények pedig 27,3 százalékot drágultak.

Az autók 15 százalékkal kerülnek többe

A tartós fogyasztási cikkenél a szobabútorokért 18,3, a használt személygépkocsikért 15,4, az új személygépkocsikért 10,6%-kal kellett többet fizetni. A lakásjavító és -karbantartó cikkek ára 28,3, az állateledeleké 22,3, a járműüzemanyagoké 10,8%-kal lett magasabb. A szolgáltatások díja 6,8%-kal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 20,1, a járműjavítás és -karbantartás 14,4%-kal került többe.

Több oka van az inflációnak

Az infláció emelkedésének részben globális okai vannak, a világon mindenhol több évtizedes csúcsot dönt az áremelkedés. Ennek oka a nyersanyagárak elszállása, az energiahordozók mellett az élelmiszerek ára is jelentősen megugrott a világpiacon. Ezen felül vannak hazai hatások, ilyen például az év elején végrehajtott jelentős szja-visszatérítés, a 13. havi nyugdíj, a fegyverpénz vagy a minimálbér év eleji emelése.

Áthárítják a terheket a fogyasztókra

Ellentétes irányba hatnak a kormány árstopjai, elsősorban az üzemanyagok 480 forintos hatósági ára van hatással az inflációra a rezsicsökkentés mellett. Az élelmiszerek árstopja kisebb hatással van az alacsony súlyuk miatt. Ráadásul ezeket az extra terheket a kereskedők jelentős részben áthárítják a fogyasztókra, ami további áremelkedést okoz – írja a Portfolio.

Rezsicsökkentés

Összességében elsősorban a rezsicsökkentés miatt a magyar infláció az európai középmezőnyben van, hiszen bőven vannak olyan országok, ahol 15-20 százalékos az áremelkedés mértéke.

Emelkedhetnek a törlesztők

A magas infláció miatt várhatóan a jegybanknak tovább kell emelnie a kamatot, a kamatpálya csúcsa feljebb tolódhat, vagyis a hitelek törlesztőrészletei is emelkedhetnek.

Folytatódni fog az áremelkedés

Arra sem számíthatunk, hogy ez csak egy rövid kiugrás az áremelkedésben. Az idei év nyári hónapjaiban jó eséllyel 10 százalék feletti éves árindexeket is látunk, az éves átlagos infláció pedig meghaladhatja a 9,5 százalékot.

Nőnek a termelői árak

A jegybank alelnöke, Virág Barnabás a Monetáris Tanács múlt heti kamatemelése után azt mondta, hogy az inflációt továbbra is elsősorban az élelmiszerárak növekedése hajtja, ez okozza az áremelkedés felét vagy kétharmadát. Ez továbbra is folytatódik, mert a termelői árakban 20 százalékos növekedés tapasztalható.

Nem követik a fizetések az inflációt

Az infláció mellett az is fontos kérdés, hogy emelkednek-e a bérek vagy sem. Általánosságban elmondható, hogy több cégnél volt ugyan fizetésemelés, de a bérek alapvetően nem követik az áremelkedés mértékét. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció